házasság

KSH: több születés, kevesebb halálozás az első kilenc hónapban

Budapest – Mérséklődött a természetes fogyás mértéke 2020 első kilenc hónapjában, miután 4,9 százalékkal több gyerek született és 3,3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020. október 22-én az MTI-vel.

A házasságban a jó szex a legfontosabb?

Debrecen – Az evangélikus lelkészt, Asztalos Richárdot arról kérdezte a Szólj be a papnak, hogy vajon mennyire fontos a jó szex a házasságban. A következő debreceni alkalmon ezt is megvitatják majd 2020. október 19-én 19 órától a Bakelitben.

Kérjünk áldást házasságunkra!

Szombathely – Házasságkötésének 25. évfordulóját ünnepelte Gregersen-Labossa György szombathelyi leköszönő parókus lelkész és felesége, Gregersen-Labossa Ágnes. 25 éves házasságuk szövetségére a vasárnapi istentiszteleten kérték Isten áldását. Biztatják a házaspárokat, hogy a jubileumok alkalmával adjanak hálát a gyülekezetük közösségében a közös életútért.

Életem legboldogabb napja? - 2. rész

Sokak számára a mézeshetek helyett karantén maradt: a koronavírus-járvány miatt sokan elhalasztották az évek óta tervezett nagy napot. De nemcsak a házasulandók, hanem a lelkészek is egy sajátos helyzetben találták magukat, ahogy számos vállalkozó is arra kényszerült, hogy újragondolja lehetőségeit. Hogyan élték meg ők ezt az időszakot? És hogyan fordulhatunk ilyenkor is imával az Úr felé? A válaszokból kiderül.

Életem legboldogabb napja? (1. rész)

A választás, hogy kivel töltjük életünk hátralévő részét, talán az egyik legfontosabb döntés, melyet meghozunk életünkben. E döntés megpecsételéséül egyre többen kötnek házasságot. Sokan éveken át szervezik a nagy napot, hogy az valóban tökéletes legyen. A koronavírus-járvány kirobbanása azonban keresztülhúzta sok pár régóta dédelgetett terveit. Hogyan élték meg ezt a helyzetet a jegyesek, hogyan a lelkészek? Mi történt azokkal a vállalkozókkal, akik számára a nyári esküvőszezon a legfontosabb időszak? Összeállításunkból kiderül, áldás- vagy átok-e ez a helyzet a házasságkötés szempontjából.

A feleségem lelkésznő – Egy könnyesre-nevetős svájci filmsorozat

A feleségem lelkésznő – ez a címe a svájci reformátusok által támogatott, 2015 óta immáron harmadik évadát élő sorozatnak, amelyre a napokban bukkantam rá a YouTube-on. A sorozatban egy pörgős református lelkésznő és agnosztikus férje mindennapjaival ismerkedhetünk meg. A filmepizódok bemutatják, hogyan küzdenek meg napról napra egymásért, szerelmükért, a hivatásért és életközeli, humorral teli módon mutatják be azt az áldozatot is, amit a férjnek felesége oldalán állandóan meg kell hoznia, miközben érdekes teológiai fejtegetéseknek is szemtanúi lehetünk.

Hol van Isten a házasságban?

Az elmúlt hetek média- és közösségi felülete a majd negyed évszázaddal ezelőtt Angliából indult házasság hetétől volt hangos. A kezdeményezés jó alkalom arra, hogy a házasság, annak örömei a közbeszéd témája legyen, ugyanakkor a válságról és nehézségekről is beszélni kell, és azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem találták meg a társukat – ők az egyedülállók.

Hozott anyagból dolgozunk – Tiszta lap nincs, de tehetünk a kapcsolatainkért

Nagy a divatja manapság a családi múlt, a családi minták pszichológiai szempontú vizsgálatának. E témában az egyik legújabb kötet az Otthonról hoztuk – Családi mintáink és a párkapcsolatok címet viseli. A könyv ismert, népszerű szerzők írásaival hozza közelebb a fontos témát a pszichológia iránt eleve érdeklődő olvasókhoz éppúgy, mint azokhoz, akik még nem ismerik ki magukat a lélek dolgaiban, ám megvan bennük az ez irányú nyitottság.

Házastükör

Megmosolyogtató a kifejezés, hogy a házasságkötéssel valaki „révbe ér”. Talán ennél a meghatározó, nyilvános elköteleződési állomásnál is fontosabb az az új felelősség, az az életfeladat, amelyet az ember ilyenkor kap. „Talpig nehéz hűségben” vajon sikerül-e átvinnie a szerelmet a túlsó partra? Tarisznyájában kap-e erre az útra elég muníciót az útra bocsátó szép üzenetek mellé?

Komolyan vett szerelem

Amikor elvállaltam ezt az összeállítást, nem tudtam, hogy ilyen nehéz és egyben ilyen gyönyörű lesz. Házaspárokat kerestem, akik elmesélik közös életük elejét: találkozásukat, harcaikat, szerelmüket. És ehhez bizony nagy bátorság kell, hiszen aki őszintén feltárulkozik, az sebezhetővé válik. Végül mégsem bántam meg a sok munkát. A történetek, amelyeket megismerhettem, bátorítók, biztatók, szívet melengetők a még keresőknek, de a már házasoknak is. És nem mesebeliek, hanem valósak, a közelünkben estek meg. Akár velünk is megtörténhetnek…

Oldalak

Feliratkozás RSS - házasság csatornájára