Kötőszó blog

Hogyan imádkozol? | Tágas tér – A csendről és az imáról

Sokféle ima létezik. Vannak előre megírt, kötött, imák, és vannak a szabadon elmondott imák. Vannak olyanok, amelyeket hangosan mondunk, és vannak olyanok, amelyek csak belül szólalnak meg. A sokféleségben azonban érdemes nem megfeledkezni egy nagyon fontos tényről: nem az én gondolataim, érzéseim, sérelmeim, bűneim kimondása, nem az is az önkifejezés egy különleges formája az ima lényege, hanem az, amit Isten akar nekem mondani. A kérdés csak az, hogy meghallom-e… Meg akarom-e hallani…

Életem legboldogabb napja? - 2. rész

Sokak számára a mézeshetek helyett karantén maradt: a koronavírus-járvány miatt sokan elhalasztották az évek óta tervezett nagy napot. De nemcsak a házasulandók, hanem a lelkészek is egy sajátos helyzetben találták magukat, ahogy számos vállalkozó is arra kényszerült, hogy újragondolja lehetőségeit. Hogyan élték meg ők ezt az időszakot? És hogyan fordulhatunk ilyenkor is imával az Úr felé? A válaszokból kiderül.

Szentlélekisten - A hitre jutás 10 lépése

Az Isten harmadik személye megfoghatatlan a külső szemlélő számára. Nem hallható, nincsen látható alakja, a történelem színpadán csak nagyon ritkán mutatta meg magát. Éppen ezért szinte értelmezhetetlen a ma embere számára. A belső ember, akit az Isten megszólított és megérintett azonban egészen máshogy viszonyul a Lélekhez. A keresztyén hívő előtt Isten lelke feltárja magát, szüntelenül kapcsolatban áll vele.

Négy nap relax – Képes beszámoló egy magyar zarándokútról

Mit is csináljunk ezen a nyáron? Hol fogunk idén nyaralni és kikapcsolódni, megnyújtóztatni a home office-ban elgémberedett tagjainkat? Igen, a Balaton a varázsszó, vagy valamely másik hazai tavunk, ahonnan hazatérve nem küldenek karanténba, nem utolsósorban nemzetgazdasági szempontból is megszívlelendő a hazai turizmus tudatos támogatása... vagy inkább túrázzunk!

Hogyan kerül a Biblia az űrbe?

Mit jelentenek a csillagképek? Megállhat-e a Nap? És mégis, hogyan kerül a Biblia az űrbe? Amikor a hitnek, a spiritualitásnak és a csillagoknak a kapcsolatáról beszélünk, akkor a legtöbb embernek a horoszkóp jut az eszébe, pedig nagyon más összefüggései vannak a kereszténységben. De vajon hogyan kapcsolódnak össze a csillagok a hittel? És mi köze van ehhez egészhez Sztratosz Ferinek? Tudtátok, hogy a kínaiak már Betlehemben is ott voltak? Ebben a podcast adásban egy beszélgetést hallhattok Ivanics-Rieger Klaudiával, aki a Bakonyi Csillagászati Egyesület alapító tagja és emellett római katolikus hitoktató.

A fotós az oltárnál feküdt - Kínos egyházi esküvői pillanatok

Mindent egy jó fotóért! – szól sokszor a szakmai mondat. De egyházi esküvőn is igaz ez az állítás? Volt olyan fotós, aki hasra vetette magát az oltárnál, vagy éppen nekidőlt a fiatal lelkésznőnek a megfelelő felvételért – meséli személyes tapasztalatait Pethő Judit lelkésznő. De gondoltunk-e már arra, hogy esik mindez a lelkésznek vagy az ifjú párnak? Ki a főszereplő egy ilyen szertartáson, és végül mi marad meg emlékként?

Északi parti templomok, ahol imádkoznod kell!

Kővágóörs, Nagyvázsony, Dörgicse… Csak pár helységnév azok közül, amelyek kihagyhatatlanok, ha evangélikusként a Balatonra mész nyaralni! Ezernyi érdekes történet, természeti kincs és gyönyörű templom vár arra, hogy felkutasd az északi parton. Mert a Balaton nemcsak a lángosról, a strandról és a buliról szól – hanem remek gyülekezetekről, csoda szép templomokról és számtalan istentiszteletről is! Ha van benneteket egy kis kalandvágy, és szívesen bebarangolnátok a Balaton-felvidéket, akkor nézzétek meg a videónkat!

Mi az, ami nem nekem szól a Bibliából?

Vajon nekem szól a Biblia? Tényleg minden része ugyanannyira érvényes, mint régen? Mindenkinek szól az, amiket Jézus mondott?

Jézus sosem mondta, hogy…

Rendhagyó húsvét után vagyunk. Talán sosem múlt ennyire a saját proaktivitásunkon, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk, és lelki tartalommal is megtöltsük ezeket a különleges napokat. Most egy gondolatkísérlettel arra biztatunk mindenkit, hogy ne hagyjuk abba Jézus megismerését. Mert sok mondatot adnak a világ Megváltójának a szájába, és rajtunk is múlik, hogy észrevegyük az esetleges tévedéseket. Mi az, amit Jézus sosem mondott, helyette viszont miről beszélt?

Most még nehéz elhinni, de mi is győztesek leszünk

Az idei húsvét más lesz, mint a többi. Más, és évekig emlegetni fogjuk, azonban minden lemondása mellett lehetőség is. Lehetőség az imára, a megújulásra, az Istennel töltött időre.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kötőszó blog csatornájára