Debrecen

Számomra az igehirdetés az istentisztelet legmeghatározóbb része

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

„Maradjatok otthon a lelketekben!” – Díjátadással zárult az ökumenikus imahét Debrecenben

Debrecen – Az ökumenikus imahét debreceni záróalkalmának a református nagytemplom adott otthont 2021. január 24-én. A szertartás keretében a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány átadta Pro Unitate in Christo díját Bóna Zoltán református lelkésznek, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa volt főtitkárának.

Kik gyalázták meg száz éve a debreceni Nagytemplomot?

Debrecen – A korai Horthy-korszakban jelentős volt a katolikus-protestáns ellentét, mint azt a liberálisnak, „zsidóbarátnak”, „kurzus-ellenesnek” tekintett tiszántúli püspök, Baltazár Dezső példája is mutatja. Ma száz éve, 1921. január 22-én történt, hogy a debreceni Nagytemplomban emberi székletet kentek Baltazár – s korábban maga Kossuth Lajos – székére és az azon heverő zsoltároskönyvre.

Ökumené Debrecenben – Újabb alkalommal gyűltek össze a hívek

Debrecen – A debreceni evangélikus templomban folytatódott hétfőn az ökumenikus imahét, a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett. Az eseményen Asztalos Richárd evangélikus lelki­pásztor köszöntötte a résztvevőket, dr. Pafkó Tamás baptista lelkipásztor hirdetett igét, valamint Sípos Barnabás ortodox parókus vezette az imaközösséget.

Jézus Krisztus nem tart távolságot követőitől – Elkezdődött az ökumenikus imahét Debrecenben

Debrecen – A hagyományoknak megfelelően a görögkatolikus főszékesegyházban kezdődött meg az ökumenikus imahét debreceni programsorozata. Január 17-én vecsernyét végeztek a történelmi egyházak képviselői, igét a Debreceni Református Egyházmegye új esperese, Hadházi Tamás hirdetett.

Megérkezett Jézus születésének helyéről Debrecenbe a betlehemi láng

Debrecen – Megérkezett Jézus születésének helyéről, Bécs és Budapest érintésével Debrecenbe a betlehemi láng! A korábbi években már megtapasztalt összefogás szellemében a régi városháza udvarán 2020. december 17-én megtartott ünnepi eseményen a város és az egyházi felekezetek résztvevői személyesen fogadták a szent lángot.

Nem véletlenül jézusi példa a gyermek

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Józsáné Botos Mariann a debreceni Szabó Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat Napocska és Holdacska Evangélikus Családi Bölcsődéjének munkatársa. A csecsemő- és kisgyermeknevelővel a nemrégiben nyílt intézményről és a nevelő személyiségének fontosságáról is beszélgettünk.

Nem elég vasárnapi kereszténynek lenni

Magyarország második legnépesebb településén, a több mint kétszázezer fős cívisvárosban a református Nagytemplomtól, azaz a város főterétől néhány percnyi sétára áll az evangélikus templom és a hozzá tartozó épületkomplexum. Bár a gyülekezet a felekezeti számarányokat tekintve kicsi, de elkötelezett és nyitott közösséget alkotva igyekszik az evangélikusságot képviselni Debrecenben. Hogy miként tud egy ezerötszáz főt számláló egyházközség a három másik történelmi felekezet mellett láthatóan evangélikus lenni? Erről beszélgettünk Asztalos Richárd parókus lelkésszel, Abaffy Zoltán felügyelővel és néhány gyülekezeti taggal.

Erőnk forrása – A debreceni evangélikus bölcsődéről

Debrecen – Bő fél éve indította el bölcsődéjét a Debreceni Evangélikus Egyházközség. A Miklós utcai ingatlanban, az egykori lelkészlakás helyén kialakított két csoportszobás bölcsibe jelenleg öten járnak, de akár 14 gyermeket is tudnak fogadni – adta hírül a Dehír.hu.

Debrecenben is bemutatják a Csíksomlyói passiót

Debrecen – Csíksomlyó és Esztergom után augusztus 26-án Debrecenben is bemutatják a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját, a Csíksomlyói passió szabadtéri változatát – jelentették be a szervezők hétfőn a cívisváros Kölcsey központjában.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Debrecen csatornájára