Emmi

Átadták a Média a Családért díjat

Budapest – Király Eszter, a hétköznapi apákat bemutató Én vagyok az apád blog ötletgazdája vehette át az Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted magadról című interjújáért a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin Média a Családért díját 2019. január 30-án, szerdán Budapesten.

Karácsony a Műpában

Budapest – Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai és számos szociálisan rászoruló gyermek közös karácsonyi ünnepsége volt Budapesten, a Művészetek Palotájában december 15-én. Kásler Miklós miniszter köszöntője után egyebek mellett Sebestyén Márta, a Virtuózok és a Magyar Rádió Gyermekkórusa adott műsort. Az alkalom végén egyházi vezetők – Cserháti Ferenc római katolikus, Bogárdi Szabó István református és Fabiny Tamás evangélikus püspök – osztották meg ünnepi gondolataikat a jelenlevőkkel, majd áldást mondtak a hallgatóságra.

Az szja 1+1%-ának felajánlási lehetőségére hívja fel a figyelmet az EMMI

Budapest – A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások.

A szociális gondozás nem zsákutca

Budapest – A szociális gondozást, ellátást nem lehet sem zsákutcának, sem pedig egyirányú utcának tekinteni, mert a szakmában dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetőség egy jobb, értelmesebb életre – mondta az emberi erőforrások minisztere 2017. november 8-án, szerdán Budapesten. Pro Caritate díjat kapott Györfi Mihály, a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkésze is.

Civil és egyházi szervezeteknek hirdet pályázatot az Emmi

Budapest – A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Az szja egy plusz egy százalékát május 20-ig lehet felajánlani!

Budapest – Minden magánszemély, valamint egyéni vállalkozó és őstermelő rendelkezhet személyi jövedelemadója (szja) egy plusz egy százalékáról május 20-ig: az egyik egy százalékot valamelyik egyház vagy a kiemelt költségvetési előirányzat, a másikat pedig egy civil szervezet számára lehet felajánlani - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn.

Balog Zoltán miniszter kitüntette Tóth Attila evangélikus lelkészt

Budapest – Balog Zoltán minisztertől (EMMI) elismerő oklevélben részesült kiváló szakmai munkájáért „az önkéntesség, a közjó ellátása, a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként" Tóth Attila evangélikus lelkész, aki az oklevelet az EMMI tükörtermében vehette át 2014. december 19-én Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkártól és Novák Katalin Család- és ifjúságügyért felelős államtitkártól.

Bemutatták az új egyházügyi államtitkárt

Budapest – Egy kivételével bemutatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárait 2014. június 10-én Balog Zoltán miniszter. Soltész Miklós lesz az új egyházügyi államtitkár.

Német politikusok érdeklődtek a felzárkózási programok iránt

Budapest – Kovács Zoltán az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára találkozott a Vesztfáliai Protestáns Tartományi Egyház képviselői és német politikusok alkotta delegációval. Forrás: kormany.hu, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság

Emmi: minden adott a hit- és erkölcstan bevezetéséhez

Budapest – A minisztérium közleménye szerint az új rendelkezés bevezetése előtt az egyházakkal folytatott hosszas egyeztetést. Forrás: MTI

Oldalak

Feliratkozás RSS - Emmi csatornájára