imádság

Imákat így még nem hallhattál

Budapest – Soha nem volt jobban szükségünk az ima megtartó erejére, mint most, a globális vírushelyzet időszakában, mégsem volt könnyű megtalálni őket, főleg nem jó minőségben. „Teremts bennünk csendet!” címen CD-n és online egy hiánypótló gyűjtemény jelent meg sok ezer éve lelkitámaszt adó szent szövegekből, neves színművészek előadásában. Az imádságok között evangélikus imákat is találunk.

Ökumenikus imádságot tartottak a járványok és háborúk áldozataiért

Róma – A járványok és háborúk áldozataiért imádkozva sürgetett összefogást és békét a világban Ferenc pápa a nagy vallások képviselőivel a római Capitolium-dombon, 2020.október 20-án, kedd délután kezdődött találkozón.

Hogyan imádkozol? | Tágas tér – A csendről és az imáról

Sokféle ima létezik. Vannak előre megírt, kötött, imák, és vannak a szabadon elmondott imák. Vannak olyanok, amelyeket hangosan mondunk, és vannak olyanok, amelyek csak belül szólalnak meg. A sokféleségben azonban érdemes nem megfeledkezni egy nagyon fontos tényről: nem az én gondolataim, érzéseim, sérelmeim, bűneim kimondása, nem az is az önkifejezés egy különleges formája az ima lényege, hanem az, amit Isten akar nekem mondani. A kérdés csak az, hogy meghallom-e… Meg akarom-e hallani…

Nem tudok mit mondani neked

Uram és Istenem! Térden állva fordulok hozzád ismét, hiszen Jézus nevére minden térdnek meg kell hajolnia; térden állva és kicsit feszélyezve. Tudom, hogy nem ezen múlik, de tudom, hogy mégsem mindegy.

Gellért püspök árnyékában az „imahegyen”

Budapest – A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) kezdeményezésére ismét imádságra gyűltek össze többen 2020. szeptember 1-én a Budapest fölé emelkedő Gellért-hegyen, a mártírpüspök emlékhelyének talapzata körül.

„Megszólaltak a harangok azért, hogy a rendőrök ne üssék az embereket” – Imádkozzunk Belaruszért!

Hrodna – A hírekből ismerjük, igen feszült a helyzet Belaruszban. Az országban van egy kicsi evangélikus egyház is, amely tagja a Lutheránus Világszövetségnek. Minszkben és a tüntetések másik helyszínén, Hrodnában (Grodno) is van templomuk. „Evangélikus templomunk a város központjában található. Az ortodox és katolikus testvérekkel együtt megnyitottuk a templomokat, hogy a tüntetők bemenekülhessenek. A gyülekezetek harangjai a rendőrségi erőszak ellen tiltakoznak” – mondta Vlagyimir Tatarnikov, a helyi evangélikus egyház lelkésze az ország jelenlegi helyzetéről. A lengyel evangélikusok közös imádságra hívták fel az evangélikus közösségeket, amelyhez a hazai gyülekezetek csatlakozását kérte a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa.

Maradj a középpontban – Bencés szerzetes könyve a meditációról

Napjainkban sokféle meditációs értelmezéssel és gyakorlattal találkozunk. Ebben a kissé kaotikus helyzetben próbál utat mutatni Laurence Freeman munkája. Az angol bencés szerzetesnek, a Keresztény Meditáció Világközössége vezetőjének Belső fény – A tiszta imádságként végzett meditáció című könyve százhetven oldalon igyekszik bevezetni az imádságként végzett meditáció elméletébe és gyakorlatába.

A hirosimai atomtámadás 75. évfordulóján – Fabiny Tamás püspök imádsága

Hirosima – 17 ezer tonna TNT erejével rendelkezett az a robbanószerkezet, amelyet a világ első, háborúban bevetett atombombájaként ismer a világ. Ma 75 éve, hogy a Little Boy nevű bombát ledobták Hirosimára. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök imádságát közöljük az évfordulón.

Halljuk meg a kirekesztő szavakat!

Budapest – A budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban tartottak ökumenikus imádságot augusztus 3-án a Sant’Egidio közösség szervezésében a roma holokauszt (pharrajimos) és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette.

„Akik beleszülettek a jóba, könnyen ítélkeznek” – Életüket vesztett menekültekért imádkoztak Budapesten

Budapest – A menekültek világnapjának vigíliáján, június 19-én a Sant’Egidio közösség szervezésében a budapesti józsefvárosi Szent József-templomban megemlékeztek azokról, akik a béke és egy jobb élet reményében Európa, Észak-Amerika vagy más régió felé vezető útjuk során vesztették életüket. Az ökumenikus imádságot Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök, Michels Antal plébános és Bolba Márta evangélikus lelkész tartotta.

Oldalak

Feliratkozás RSS - imádság csatornájára