Benkóczy Péter

Te kihez tartozol?

De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. (Zsolt 73,28) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. (1Pt 2,9)

Embereket szeretnék Krisztushoz szeretni – Kondor Péter volt a Püspökkenyér vendége

Budapest – A kőbányai gyülekezet Püspökkenyér című rendezvényén Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott püspöke beszélt életéről, hivatásáról és világnézetéről.

Evangélikus lelkész: Egyházként nem vonulhatunk ki a világból

Budapest – Hogyan és mit meríthetünk a reformáció elmúlt ötszáz évéből? Milyen lehetőségek vannak, hogy elérjük és megszólítsuk a ma emberét? A Rádió Orient vendégeként erről és saját gyülekezetének életéről beszélt a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség vezetője, Benkóczy Péter lelkész.

Stabilitás és mobilitás – Templom újraszentelési örömünnep Kőbányán

Budapest – Gáncs Péter elnök-püspök igehirdetésének a stabilitás és a mobilitás voltak a kulcsszavai azon a 2014. november 9-én tartott istentiszteleten, amelyen újraszentelte a felújított kőbányai evangélikus templomot.

Urbanista: Különös torony árválkodik Józsefváros közepén

Budapest – Budapest egyik legbizarrabb építménye – inkább romja – a józsefvárosi Tisztviselőtelepen a Vajda Péter utca és a Bláthy Ottó utca sarkán árválkodó templomtorony.

Milyen egyházban szeretnék élni? – Pünkösdi körkérdésünkre evangélikus lelkészek válaszoltak

Pünkösd – Pünkösd a Szentlélek kiárasztásának, és így az egyház születésének ünnepe. „Az egyház ezen az ünnepen lép érzékelhető módon a világ történetébe” – fogalmaz Jánossy Lajos. De milyen a mai egyház? Mennyire képviselik tagjai a pünkösdi kiküldést? Mire érdemes jobban figyelnie az egyház tagjainak? A megújulás reményében evangélikus lelkészek válaszoltak arra a kérdésre, hogy az egyház tagjaiként miben látják a változás lehetőségét.
Feliratkozás RSS - Benkóczy Péter csatornájára