Lutheránus Világszövetség

Kitüntették az LVSZ elnökét

Abuja – A Lutheránus Világszövetség elnöke, dr. Musa Panti Filibus érsek megkapta az Afrikai Egyházak Konferenciájának kitüntetését a nemi alapú erőszak és a nőket érő igazságtalanság elleni harc érdekében végzett munkájáért. A kitüntetés átadására a nemi alapú erőszak elleni, évente megrendezett 16 napos kampány lezárásaként került sor Nigéria fővárosában, Abujában.

Az LVSZ által működtetett jeruzsálemi kórházban megkezdték a Covid-19 elleni védőoltásokat

Jeruzsálem – Az Auguste Viktoria Kórházban, amely Kelet-Jeruzsálemben a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) által fenntartott kórház, elkezdték az első Covid-19 elleni oltások beadását. Az intézmény dolgozói már 2020. december 31-én megkapták az első dózist.

A Capitolium lerohanását követően az LVSZ főtitkára támogató levelet küldött az ELCA-nak

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) és az evangélikusok közössége támogatja az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) törekvéseit a kiengesztelődés, az igazságosság és a békesség helyreállítása érdekében az amerikai nemzet történelmének ebben a kritikus pillanatában.

Meglepő karácsony – váratlan öröm – Az LVSZ karácsonyi üzenete – 2020

„...és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely." (Lk 2,7)

Az LVSZ főtitkára írt előszót Ferenc pápa könyvéhez

Genf – Róma – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) főtitkára, dr. Martin Junge írta az előszavát Ferenc pápa legújabb kiadványához, amelynek címe „Il cielo sulla terra. Amare e servire per trasformare il mondo” (Mennyország a földön. Szeretettel és szolgálattal egy új világért illetve magyar fordítása: Álmodjunk együtt – Út egy jobb jövő felé ). „A felkérés jelentős ökumenikus gesztus volt Ferenc pápa részéről” – mondta az LVSZ ökumenikus kapcsolatokért felelős főtitkár-helyettese, dr. Dirk Lange.

Éneklő közösség – Ünnepeljük együtt Isten ajándékainak sokféleségét, egyediségét és egységességét!

Genf – Az idei adventben ismét folytatja „Éneklő közösség” (Singing Communion) nevű sorozatát a Lutheránus Világszövetség (LVSZ). A tavalyi és a tavalyelőtti évhez hasonlóan minden nap egy-egy tagegyház adventi énekével ismerkedhetünk meg. Idén a Világszolgálati Osztály (World Service) segélyprogramjainak helyszínei kerülnek fókuszba. Az LVSZ jelenleg összesen 25 afrikai, ázsiai, közép-amerikai, karibi és közel-keleti országban van jelen ilyen módon.

Imádkozzunk együtt reformáció ünnepén!

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 2020 reformáció ünnepére javaslatot tett közzé az istentiszteleti közbenjáró imádságra. Javasolt evangéliumi olvasmány a 2020-as reformációi megemlékezésre: Jn 15,1–5. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”

Reformációi programokkal és anyagokkal segíti a tagegyházakat a Lutheránus Világszövetség

Genf – A reformáció hónapjának elején a Lutheránus Világszövetség számos ötlettel és anyaggal segíti a tagegyházakat a reformációi megemlékezésre való készülődésükben.

Tanúság a világnak a világ népei között – Az LVSZ elnökének beszéde az első online európai egyházvezetői konzultáción

Genf – „Van egyfajta ’prófétai ellenállás’ abban, hogy nem engedjük el egymást a COVID-19 alatt, hanem kutatjuk a kapcsolattartás lehetőségeit, utat keresve, hogy továbbra is tartsuk azokat a kapcsolatokat, amelyekbe Isten hív minket” – mondta a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) elnöke, dr. Panti Filibus Musa érsek (Krisztus Nigériai Evangélikus Egyháza) az európai egyházvezetői konzultáció megnyitóján.

Új főtitkárt keres az LVSZ

Numan – Genf – Dr. Panti Filibus Musa érsek, az LVSZ elnöke az egyházak vezetőinek írt levélben kérte, hogy javasoljanak jelölteket az egyházi világszervezet vezetőjének, azaz a szervezet kilencedik főtitkárának posztjára. A 2020. szeptember 14-én kiadott hivatalos felhívást az elnök azután tette közzé, hogy a tisztséget betöltő dr. Martin Junge lelkész ez évben korábban bejelentette, hogy jövő ősszel távozik. Junge – az első latin-amerikai [chilei] ebben a pozícióban – jelenleg második ciklusát tölti, miután 2017-ben újra főtitkárrá választották.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Lutheránus Világszövetség csatornájára