összeállítás

Az évtized 30 legjobb magyar épülete

Budapest – „Ahogy annyi más területen az Indexen, az építészetben is egy toplistával búcsúzunk a 2010-es évektől: elhatároztuk, hogy összeszedjük a 30 legjobban sikerült hazai építészeti alkotást az elmúlt tíz évből. – írta az Index.hu. – A feladat nem volt egyszerű, még úgy sem, hogy az elején kikötöttük, nem állítunk fel sorrendet. Sőt még úgysem, hogy elhatároztuk, a családi házakat és az ideiglenes installációkat ezúttal fájó szívvel kihagyjuk.”

Mi kell a tartalmas, élvezetes hittantáborhoz? – Lelkészek válaszolnak

Manapság tucatnyi program közül választhatnak a szülők és a gyerekek nyáron. Sok egyéb mellett tartanak lovas-, idegen nyelvi, cserkész- és hittantáborokat is. Szerkesztőségünk most ez utóbbinak a gyakorlatáról kérdezett evangélikus gyülekezeti lelkészeket, a tapasztalataikról érdeklődve: meddig tart a szervezés; általában hány főre számítanak; nő-e a hittantáborra az igény? De leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy kell-e manapság valami extra tematikát kitalálni, vagy elég az, ami régen volt: tartalmas lelki programok, szép helyszín, tábortűz, zene.

Böjt, de hogyan?

A böjt a húsvétot megelőző bűnbánati időszak, amely negyven napig tart, és egyfajta előkészület. A karneváli szezon után hamvazószerdával veszi kezdetét, és nagycsütörtökkel ér véget – a hivatalos liturgiatudomány álláspontja szerint. Utánanéztünk, mi mindenről mondott le Jézus negyvennapos böjtje alatt, és mi mindenről mondhatunk le mi is húsvétra készülve.

Ezek a világ legkülönlegesebb templomai – Összeállítás

Fantasztikus utazásra hívta az olvasókat az origo.hu. Bemutattak húsz olyan különleges templomot, amelyet méltán csodál a világ. A Daily Mailtől átvett összeállításban magyar templomok nem szerepeltek, de az origo.hu büszkén és örömmel egészítette ki a brit kollégák kollekcióját a magyarföldi, a szanticskai és a kallósdi templommal. Ezek ugyanúgy különlegesek, és megérdemlik az említést, mint külföldi társaik. A Föld tizenhét másik pontján emelt kápolnák, templomok építészeti megoldásai azoknak a figyelmét is felkeltik, akik kevésbé jártasak az építészet rejtelmeiben.

A világ legkülönlegesebb templomai

Képes összeállításunkban a világ és Magyarország legszebb, legérdekesebb és legfurcsább templomait mutatjuk be.

Babyboom 2014: Anya, Apa, bim-bam – Lelkész-babák az evangélikus egyházban

Csak jöttek és jöttek a hírek: itt is és ott is baba született. Már-már olyan érzésünk volt, mindenkinek éppen 2014-ben születik kisbabája az evangélikus lelkészi kar tagjai közül. Összeállításunkból kiderül, kik is azok a babák, akik az elmúlt évben születtek, ki mennyit fejlődött világrajötte óta, mit tud már, hogyan cseperedik családja szerető körében.

Nagyhét a művészetben

40 kép – szöveg nélkül. Forrás: garainyh.hu
Feliratkozás RSS - összeállítás csatornájára