Szélrózsa

Elindult a Szélrózsa hírlevele!

Budapest – November hónappal elindítjuk hírlevelünket, amelyben a legfontosabb információkkal szeretnénk tájékoztatni téged. 2020 tavaszán azt a döntést kellett meghoznunk a járványhelyzet következtében, hogy a gyulai Szélrózsát 2021. július 7-11. között tartjuk meg. A találkozó mottója továbbra is kísér minket a szervezésben, folyamatosan emlékeztetve arra, hogy nem a félelem lelkét kaptuk, „hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét!” (2Tim 1,7)

Istentisztelettel záródik az online Szélrózsa

Budapest – Gyula – Vasárnap az online Szélrózsát istentisztelettel zárjuk. Igehirdető: Pápai Attila, a Gyulai Evangélikus Egyházközség lelkésze. Liturgus: Molnár Lilla lelkész. Zenél: Bence Áron, Foltányi Luca, Nagy Szabolcs, Szidoly Roland és Wölfel Mihály.

Várunk az online Szélrózsa szombati napjára!

Budapest – Szombati napunkat Mesterházy Balázs lelkésznek, a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójának áhítatával indítjuk. Zenél Szemerei Benjámin és Szemereiné Baintner Fanni, illetve Foltányi Luca, Nagy Szabolcs, Szidoly Roland és Wölfel Mihály.

Várunk az online Szélrózsa pénteki napjára!

Budapest – Napunk témája a közösség, ezért dialógus-áhítatot tart a Szélrózsa stáb két tagja, Baranyay Bence és Rosta Izabella lelkészek. Zenél a Lift! zenekar és Pekka Simojoki.

Várunk az online Szélrózsa csütörtöki napjára!

Budapest – A bejelentkezést ifj. Cserháti Sándornak, a szegedi evangélikus gyülekezet lelkészének áhítata indítja. Zenél a Valami Más és a Voice Of the Glory – VoG zenekar.

Várunk az online Szélrózsa szerdai napjára!

Annyi mindent hordozunk: hol van Isten ebben a teherhordozásban, hol van Isten a kríziseinkben? A napot Molnár Lilla Stáb-tag áhítatával indítjuk, melynek alapigéje: Ézs 53,2-7. Az áhítaton zenél Végh Szabolcs és a Közel zenekar.

Mi lesz a program az online Szélrózsán?

Budapest – Mivel idén sajnos elmarad a Szélrózsa-találkozó, ezért a szervezők az eredeti Szélrózsa időpontjában (július 15. és 19. között) minden este egy videóval jelentkeznek. Az online alkalmakon követni fogják a találkozó megszokott vázát: áhítattal kezdenek, beszélgetéssel, nagyzenekari koncerttel, evangélikus zenekarok dalaival folytatják, és esti elcsendesedéssel zárják majd a napot. Mi is közöljük a programplakátot, hogy mindenki láthassa mindazokat a programokat, amikkel készülnek.

Hátizsákos emberek Jézus vállán – Milyen lesz az ONLINE SZÉLRÓZSA?

Budapest – Szombathely – Nagyon sokan szomorúan vettük tudomásul, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a Gyulára tervezett Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót, amelyet kétévente szerveznek meg. Aki ott volt az előzőn, valószínű, hogy azóta várta az ideit, aki pedig eddig csak hallott róla, minden bizonnyal szerette volna átélni azt, amit azok éltek át, akik meséltek neki rendezvényről. Jó hír viszont, hogy lesz ONLINE SZÉLRÓZSA, július 15-től július 19-ig.

Evangélikus TeleTemplom – Szélrózsa = az Istenhez tartozás vágya

Nem kell útnak indulnunk, a Szélrózsa, a nagy evangélikus ifjúsági találkozó elmarad – legalábbis az, amit erre a nyárra, Gyulára terveztünk. Ez mégsem választhat el minket. A szélrózsázókat más tartja össze: nem a fesztiválozni vágyás, nem pusztán a találkozás öröme. A szélrózsázókat valami különleges tény hozza össze, formálja és tartja meg: az Istenhez tartozás vágya. Ezt az Isten után vágyó közösséget Ő a tenyerén hordozza. Idén otthon, jövőre újra együtt.

Képernyőn innen és túl ültek össze a Szélrózsa-szervezők

Budapest – Az országban kialakult vészhelyzet nyomán különleges módon tartotta meg a már hagyománnyá vált tavaszi munkatársi hétvégéjét a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó szervezőcsapata 2020. március 14-én, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodáján.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szélrózsa csatornájára