találkozó

Reménységgel teli jövő – Ifjúsági találkozót tartottak Súron

Súr – Már szinte hagyománnyá vált a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegyében a téli ifjúsági találkozó, amit rendszerint Súron tartunk meg. Nagyon hálásak vagyunk az Istennek azért, hogy ilyen sok fiatalt mozdított meg erre a hétvégére, ahol nyolc gyülekezetből ötvenen jöttünk össze. Külön öröm volt számunkra, hogy idén a földrajzi adottságot kihasználva, nemcsak a saját, hanem a szomszédos egyházmegyéből is érkeztek fiatalok.

Görögkatolikus–evangélikus püspöki találkozó Miskolcon

Miskolc – Negyedik alkalommal találkoztak a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és a Magyarországi Görögkatolikus Hierarchák Tanácsának aktív tagjai, ezúttal a Miskolc Egyházmegye püspökségén.

„Bízhatunk a Szentlélek jelenlétében” – Alois testvér a wrocławi taizéi találkozón

Wroclaw – December 28-án kezdődött a Taizéi Közösség 42. európai találkozója, melyet Mindig úton, de nem gyökértelenül mottóval tartanak a lengyelországi Wrocławban. A találkozó közös esti imáinak végén az ökumenikus közösség vezetője, Alois testvér szól a jelenlévő fiatalokhoz.

Wroclawban megkezdődött a 42. európai taizéi ifjúsági találkozó

Varsó – Wroclaw – A világ hetven országából érkező több mint 20 ezer fiatal részvételével, közös imaesttel megkezdődött szombaton a taizéi ökumenikus vallási közösség 42. európai ifjúsági találkozója a nyugat-lengyelországi Wroclawban.

Erőtlenségünkben épít újjá – Adventi találkozó nyugdíjas lelkészekkel és lelkészözvegyekkel

Budapest – Még nem volt példa a nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek találkozóinak történetében, hogy mindhárom hivatalban lévő püspök egyszerre tudjon jelen lenni az adventi összejövetelen, 2019-ben ez most kétszeresen is megvalósult. Az aktívak mellett három nyugalmazott püspök is részt vett a három egyházkerület szervezésében megrendezett alkalmon.

Szentföldi – etióp – magyar találkozó az Üllői úton

Budapest – Három földrész találkozott 2019. november 25-én a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Üllői úti épületében.

Az Élet ünnepe – Fotókkal! Videókkal!

Budapest – Budahegyvidék – Örökélet vasárnapján a budahegyvidéki templomban gyűltek össze a Budai Egyházmegye énekkarai, hogy hatvanöt év után megújult formában, közösen tegyenek tanúságot a bennük élő reménységről.

Elnökségi találkozót tartottak a kelet-békési gyülekezetek

Mezőberény – Együttgondolkodásra gyűltek össze a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye gyülekezeti elnökségei 2019. október 19-én, szombaton Mezőberényben. A tavalyi sikeres felügyelői találkozó folytatásaként megszervezett délelőtt témáját a közös szolgálaton belül húzódó kompetenciahatárok adták.

Tállyai csendesnap 2019 – „Harmincasok találkozója”

Tállya – Az immár 30 éve megszokott augusztus végi időponttól eltérve idén szeptember 28-án, szombaton találkoztak az északkelet-magyarországi evangélikusok Kossuth keresztelkedési helyén, Zemplén legnagyobb evangélikus templomában, Tállyán, hogy együtt ünnepelhessenek a 30. születésnapját ünneplő Mandák Kórussal, a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet énekkarával.

A csepp ereje

Pisara, vagyis Csepp: ezzel a címmel tartották július végén a finnországi Partaharjuban azt az elsősorban tíz–tizennégy évesek számára négyévenként szervezett nagytábort, amelyre az idén először az ifjúsági korosztályt is várták. Még a büki Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón kaptunk meghívást finn testvéreinktől, hogy a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület testvérkapcsolatán keresztül huszonhatan soproni és kőszegi fiatalok részt vegyünk ezen. Így az ifjúsági tábor csaknem száz résztvevője közül a házigazda finnek, valamint az orosz, amerikai és belga fiatalok csoportja mellett minden negyedik csapat magyar volt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - találkozó csatornájára