élet

Ars moriendi: Szempontok az életvégi döntésekhez

A halál gondolatának modern kori tudatos kirekesztése a nyugati civilizációban a halálosan beteg emberek és a haldoklók lelki kísérésének hiányához vezetett. Gondoljunk csupán arra a tényre, hogy az európai emberek több mint 70%-a kórházakban és szeretetotthonokban hal meg. A halás folyamata sok esetben – jórészt a modern technikai lehetőségek révén – hosszabb időre nyúlik. A hagyományos családmodellek felbomlásával több esetben az a gondoskodó közösség is megszűnt, amely szeretettel vehetné körbe a földi világból távozó embert. Ezért a haldoklással járó fájdalom mellett az egyedül maradástól való rettegés is félelemmel tölti el az élete végéhez közeledő embert.

Különleges edények tanúskodnak a szentföldi zsidó életről a római hódítás után

Jeruzsálem – Egy új kutatás segítségével pontosabb képet kaphatunk arról, hogy a második jeruzsálemi Szentély lerombolását és az ország feldúlását követően hogyan folytatták életüket a háborút túlélő és a maradás mellett döntő zsidó közösségek. A leletek tanúsága szerint a zsidók körében – vallási okokból – népszerű, mészkőből készült edények még legalább két évszázadon keresztül használatban voltak az északi Gálil (Galilea) térségében, mely a szentföldi zsidó élet központjává vált Jeruzsálem eleste után.

Kell ott fenn egy ország…

Aznap, április 11-én, hétfőn reggel hat óra után egy perccel szólalt meg a telefon. Akkor már egy hete minden este úgy aludtam el, párnám mellett a mobillal, hogy tudtam: valamelyik hajnalban meg fog érkezni „az” a telefonhívás. Az orvossal való megegyezés szerint ha éjszaka megy el, akkor hajnali hatig nem értesítenek, hadd aludjak, pihenjek tudatlanul, amíg lehet. A testilelki végkimerültség határán ezek az éber alvások szükségesek is voltak. Három és fél hónap kemoterápia után nem volt kérdéses a végkifejlet, csak az időpont.

A siker és a pénz boldogít? – Egy 75 évig tartó kutatás eredményei

Robert Waldinger, amerikai pszichiáter, a Harvard professzora 2015-ben a TED közönsége előtt számolt be annak a hetvenöt évig tartó kutatásnak az eredményeiről, melyet a Harvard munkatársaival folytatnak. A kutatók hetvenöt éve vizsgálnak embereket, hogy fényt derítsenek a boldog élet titkára. Az eredményeik távol állnak a meglepőtől, azonban komolyan elgondolkoztatnak mindenkit arról, hogy mi igazán fontos az életben.

Legalább ugassunk!

„Hát nem ironikus? New Yorkban egy gyilkos, erőszaktevő, sorozatgyilkos, pedofil vagy iskolai lövöldöző nem kaphat halálos injekciót, de egy gyermek az anyja méhében igen. A halálbüntetést New Yorkban betiltották, de az abortusz a születés napjáig legális. A jogalkotóknak, akik ezeket a törvényeket alkották, egy napon számot kell adniuk Istennek az összes meggyilkolt életről. Isten kegyelmezzen!” (Franklin Graham)

Örök élet vasárnapjára

Ilyenkor, ősszel többször is megemlékezünk az elhunytakról. Alig néhány hete csak, hogy a temetőket jártuk, és halottak napja környékén mécsest gyújtottunk szeretteink emlékére.

Memento mori

Balassagyarmat – A Balassagyarmati Református Egyházközség és a Zeke Kálmán Alapítvány szervezésében asztali beszélgetésre került sor Elmúlás – Mi van a halál után? címmel. 2018. november 6-án, kedd este 19 órakor már zsúfolásig megtelt az Orchidea cukrászda, mintegy ötven-hatvan érdeklődő gyűlt össze.

Minden vallásban megemlékeznek a halottakról

Október utolsó és november első napja nálunk a halottakról való megemlékezésről szól. Vallástól mentesen is, a nyugati világban mindenhol ezen a két napon emlékezünk meg halottainkról. Ám más vallásokban, más kultúrákban ez másként működik. Vagy mégsem? „Van emléknapja a halottaknak az ön vallásában? Miként emlékeznek meg az elhunytakról, létezik-e bármilyen, a halottakhoz köthető különleges szokás az ön vallásban?” – kérdezte a 24.hu Isten tudja rovata vallások képviselőitől, köztük Mézes Zsolt László evangélikus teológustól is.

Így ne maradj le a legjobb dolgokról 2018-ban!

Te is úgy érzed, hogy hamar elszaladt a 2017-es év? Elgondolkodtál már rajta, hogy miért tűnik úgy, hogy az évek egy szempillantás alatt elröpülnek, és mire észbe kapunk, már megint új évszámot írunk a naptárban? Sokan vagyunk így ezzel, és még többen, akik nem szeretnénk, hogy ez 2018-ban is így legyen. A kulcsszó: éberség!

Mindenki szolgája – Mesteri Gáncs Aladár élete és szolgálata

Dédnagyapám, mesteri Gáncs Aladár kistermetű, halkszavú, szelíd ember volt, aki kissé énekelve prédikált. Külső adottságait tekintve nem volt figyelmet felkeltő jelenség. Ráadásul nem is élt hosszú életet, mindössze negyvennégy évesen halt meg, fiatal özvegyet és három kis árva gyermeket hagyva maga után, akik közül a legidősebb is csupán tizenkét éves volt akkor – ő lett később a nagyanyám.

Oldalak

Feliratkozás RSS - élet csatornájára