ökumené

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – A XIV. Kárpát-medencei Magyar Találkozó

Maglód – „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – A XIV. Kárpát-medencei Magyar Találkozó alkalmából ökumenikus istentiszteletet tartottak a maglódi evangélikus templomban. Ezen igehirdetéssel szolgált Ferenczy Erzsébet evangélikus lelkész, aki a felvidéki magyar nyelvű evangélikusok között végez missziói szolgálatot; többek között épp a maglódiak testvérgyülekezetében és testvértelepülésén: Gömörhosszúszón is.

Honlapunkról letölthető a 2020-as év ökumenikus imaheti füzete!

Budapest – 2020. január 19–26. között ismét megrendezésre kerül az ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért. Igei mottói:„...nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk...” (ApCsel 28,2) és „...igen emberségesen bántak velünk...” (ApCsel 28,2).

Online vagy?

Világszerte, így hazánkban is ezen a héten tartjuk az ökumenikus imahetet a kereszténység egységéért. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az esztendő többi 51 hetében kevésbé lenne fontos az imádság, illetve az egység ügye, amiért már Krisztus Urunk is oly hangsúlyosan könyörgött főpapi imájában.

„Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt!”

Aszód – Az Aszódi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium katolikus hittantanára, Pongó Csilla az ökumenikus imahétre készülve osztotta meg tapasztalatait szerkesztőségünkkel. Különös tekintettel arra, hogy katolikus testvéreink idén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülnek.

A keresztények egységéért – Elkezdődött az ökumenikus imahét

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Katolikus Püspöki Konferencia szervezésében a Kálvin téri református templomban rendezték meg az imahét nyitó istentiszteletét, január 19-én. Az ökumenikus istentiszteleten Erdő Péter bíboros és Kondor Péter evangélikus püspök hirdette Isten igéjét.

Fabiny Tamás: Nem hiszek a könnyelmű ökumenében

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökével az Úrvacsora évének meghirdetése kapcsán beszélgetett a Szemlélek blog a keresztény egységtörekvés aktuális témáiról.

Mikor tanulják meg a felekezetek szeretni egymást?

Mi jár a fejemben? – kérdezi tőlem a legnagyobb közösségi portál, mikor megnyitom az alkalmazást. Most éppen Gera Zoltán. Illetve az a csodálatos kép, melyet a 777 blog csapata közölt, de még inkább azok a kommentek, melyeket egyes finnyás emberek alábiggyesztettek. Persze igazságtalan lennék, ha azt mondanám, ők voltak többségben. Nem, mert Istennek hála, erős kisebbségben voltak.

A téma az úrvacsora: a történelmi egyházak közös alapjait vitatták meg Debrecenben

Debrecen – Ökumenikus tudományos szimpóziumon tanácskoztak a történelmi egyházak képviselői a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. A tanácskozáson a magyar részvevőkön kívül, további három országból érkeztek előadók. A szimpózium témája az úrvacsora volt.

„Legyünk hordozó, kitartó és egyetértő egyház!” – Reformációi ökumenikus istentisztelet

Budapest – A reformáció hónapja programsorozat keretében, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében a budapesti Wesselényi utcai baptista imaházban tartottak ökumenikus hálaadó istentiszteletet október 27-én.

Az imádság közös nyelv – Pünkösdi–lutheránus párbeszéd Madagaszkáron

Madagaszkár – A nemzetközi evangélikus–pünkösdi párbeszédbizottság negyedik ülését szeptember 7–13. között tartották az afrikai Madagaszkáron, Antananarivóban. A klasszikus pünkösdi egyházak képviselői és a genfi központú Lutheránus Világszövetség küldöttsége ezúttal a szegénység témáját járta körül. A konferencián régiónkat dr. Gáncs Tamás kelenföldi igazgató lelkész, biblikus teológus képviselte, aki tagja a világszövetség héttagú delegációjának, amelynek ötéves megbízása 2020-ig tart.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára