teremtésvédelem

Teremtett világ és emberi méltóság – Beszélgetés Fabiny Tamás püspökkel

Budapest – Június 5-e a környezetvédelmi világnap. Fabiny Tamás evangélikus püspököt kérdeztük a teremtett világért való felelős gondolkodásról, az egyház teremtésvédelmi megközelítéséről.

Sosem volt még ilyen böjtünk – Mit tanulhatunk a járványból?

A koronavírus járvány miatt nagyon sok minden meg fog változni az életünkben. Még nem is sejtjük, még el sem akarjuk hinni, de fontos lenne, hogy rájöjjünk arra, ezek a változások akár pozitív irányba is befolyásolhatják életünket. Lehetséges, hogy olyan megoldásokat fogunk találni további életünkre, amik előremutatóak lesznek és megváltoztathatják eddigi gondolkodásunkat. Sokáig halogattunk dolgokat, de most a vírus miatt egy hirtelen lépéssel kénytelenek voltunk megtenni azt, amibe nem mertünk belevágni.

Március 10. – Beporzók napja – Múzeumok páratlan összefogása a teremtett világért

Budapest – Számos magyarországi múzeum is csatlakozott már a Beporzók napja nevű kezdeményezéshez, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogyan lehet az ipari méretű káros mezőgazdasági hatásokat lakossági léptékű segítséggel enyhíteni azzal, úgy, hogy mesterséges élőhelyeket teremtünk (pl. rovarszállókat, méhbölcsőket), illetve a művelt területeket „visszavadítunk” rovarbarát kertté, vagy legalább a kert egyik rovarbarát sarkává. A teremtett világ védelmét a Magyarországi Evangélikus Egyház is fontosnak tartja.

Az egyház a teremtésvédelem fontosságát hangsúlyozza – Barlahidai előadás

Barlahida – A keresztény egyházon belül is van gondolkodás a környezeti válság, a környezetvédelem kapcsán, ez nem idegen a hitélettől – mondta Farkas Ervin evangélikus lelkész 2020. február 28-án, pénteken a barlahidai könyvtárban megtartott előadása kapcsán.

Környezettudatosságra ébresztő mesék és az ökoteológia találkozási pontjai

Budapest – Az Asztali Beszélgetések sorozat újabb részeként, a Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért című könyv kapcsán, az egyetlen Földért tenni vágyva ült egy asztalhoz Boldizsár Ildikó mesekutató, író, etnográfus és Kodácsy-Simon Eszter evangélikus teológus, hittanár, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének vezetője. A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2020. január 30-án megtartott beszélgetést Galambos Ádám moderálta.

Tündérkertet avattak Szepetneken

Szepetnek – A helyi közösségek, egyesületek hat őshonos gyümölcsfát ültettek a szepetneki evangélikus templom udvarán. Az ünnepségen bemutatták azt a stafétabotot is, amelyre a jövőben minden, a Tündérkert-mozgalomhoz csatlakozó település szalagot köthet.

Az aggodalom szétforgácsolja erőinket

„Semmiért se aggódjatok…” (Fil 4,6a) Az aggodalom nem szűnő szorongássá fokozódhat: nem tudjuk, mi vár ránk a jövőben, ki vagyunk szolgáltatva nálunk nagyobb erők előre megjósolhatatlan kényének-kedvének. Sorsunk bármikor rosszra, vagy a jelenleginél rosszabbra fordulhat, minden óhajunk vagy akár tevőleges igyekezetünk ellenére is áldozataivá válhatunk különböző kedvezőtlen fordulatoknak. Nincs uralmunk a folyamatok felett, kicsúszik a kezünkből az irányítás.

Hála és felelősség a sokféleségért

Budapest – Hála és felelősség a sokféleségért címmel a természettudomány ökológiai sokféleségét és a társadalmi diverzitás értékeit járta körül az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) 2019. október 3-án megrendezett konferencia. A teremtés heti alkalom egyrészt a sokszínű természet együttműködését kívánta példaként állítani, másrészt a hála és felelősség aspektusát emelte ki mint lehetséges utat a teremtésvédelem számára.

Damaszkuszi félfordulat – Vajon lesz-e valódi pálfordulat a környezettudatosság útján?

Kezdetét vette a teremtés hete, melynek 2019-es témája a hála és felelősség, valamint a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. A téma aktuálisabb, mint valaha, és nem is éri meglepetésként az embert, hiszen az elmúlt évben fokozottan feléledt a társadalomban a környezettudatosság utáni érdeklődés. Azonban ez sokaknál inkább pánikérzettel társul, mintsem tenni akarással. Vajon hajlandók vagyunk belátni saját felelősségünket és valóban a tettek mezejére lépni, vagy hagyjuk, hogy félelemeink megbénítsanak, és a közönyösség, esetleg a látszatmegoldások felé indulunk? Képesek vagyunk teljes fordulatot venni, ami kényelmetlenséggel és lemondásokkal is jár? Vagy elengedjük a fülünk mellett a sürgető üzenetet?

A teremtés hete

Évek óta gyakorlat, hogy ilyenkor, szeptember végén és október elején a figyelmünk az Isten által teremtett világra irányul.

Oldalak

Feliratkozás RSS - teremtésvédelem csatornájára