naptár

A mindennapi kenyér kettős örömüzenete – Áhítatoskötet öröknaptár formában

Hiánypótlónak nevezhető a Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára című áhítatoskötet, amelyet egyházunk országos irodájának gyülekezeti és missziói osztálya, valamint a Luther Kiadó közösen gondozott. A szerzők a 2020-as bibliaolvasó Útmutató napi ó- és újszövetségi igéi alapján fogalmazták meg tömören gondolataikat. Többen is beszámoltak arról, milyen izgalmas feladatot jelentett számukra a megszokott prédikációs keretekkel szemben pár mondatban kifejteni mondanivalójukat, különös tekintettel arra, hogy egy-egy áhítat szerkezetéhez az igehirdető jelleg mellett az imádság és a napi áldás is hozzátartozik. Szerepelnek a könyvben az Útmutató havi igéi is, ezek elmélyítését rövid idézetek segítik.

Ne álmodozz, tervezz!

Közhely, hogy rohanó világban élünk, néha mégis a legtöbbet emlegetett szófordulatok hordozzák a legnagyobb igazságokat. Nehezen adjuk oda az időnket, valószínűleg a pénzünknél is jobban ragaszkodunk hozzá, mégis kifolyik az ujjaink közül. Nincs időnk egymásra, magunkra, Isten pedig sokszor csak az utolsó a sorban. Tudatosság nélkül szinte lehetetlen kilépni ebből a körből – hogy sikerüljön, abban a papíralapú, úgynevezett évtervező füzetek is segíthetnek.

24 gyerekrajz díszíti Sopronban a Fő téri adventi naptárt

Sopron – December 6-án a Liszt Központ Munkácsy termébe is ellátogatott a Mikulás, a gyerekeket mesebeli házában fogadta.
Feliratkozás RSS - naptár csatornájára