3

  • „Túl mély sírom éjjelén…” – Meditáció a feltámadáshitről

    „Feltámadunk!” – áll kiírva a legtöbb temető kapuja fölé. „Feltámadunk!” – hangzik a diadalkiáltás húsvét ünnepén. Milyen nagyszerű, felszabadító érzés lenne, ha mi, halál felé menetelő, egyre fogyó életű, életszomjjal küszködő emberek bizonyosak lehetnénk a síron túli életben. Sőt talán még abban is, hogy az eljövendő élet messze felül fogja múlni földi létünk felemás végeredményét. Az örök élet vigasztaló távlata bizony már a halál előtt is nagy segítségünkre lenne. De mit tegyünk, ha az elmúlásról és a halál kérlelhetetlenségéről szerzett tapasztalataink kétségekkel töltenek el, és alaptalan álmodozásnak minősítenek minden síron túli reménységet?

    Bővebben

  • November hónap igéje: Az egyik szemem sír, a másik nevet

    Isten mondja: Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket… (Jer 31,9a)

    Bővebben

  • Örök élet vasárnapja

    Mára terveztük az új budakeszi evangélikus templom felszentelését, amely a 20. és 21. századi mártíroknak is emléket állít. A járvány idején, a korlátozó rendelkezésekre tekintettel a szentelést tavaszra kell halasztanunk, de a gyülekezet legalább maroknyi csoportjával istentisztelet keretében használatba vesszük ezt a templomot, amely körül hat oszlopon 72 vértanú neve olvasható.

    Bővebben

  • Rés a falon

    1989. november 9-én törték át a berlini falat. Az esemény világpolitikai jelentőségét mutatja, hogy a kelet–nyugati hidegháborús szembenállás végét ehhez a dátumhoz szokás kötni.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Istenen kívül nincs szabadító

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Határtalan beszélgetés a Teológia és határok című kötetről – Túl a határainkon, mégis innen

    Budapest – A Luther Kiadó és az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) közös gondozásában a Teológia és határok című tanulmánykötetet 2020. szeptember 18-án, az Ünnepi Könyvhéten mutatták be. Videósorozatunkban a szerzők – az EHE oktatói – kerekasztal-beszélgetések során „határtalanul” vitatják meg a tanulmányaikban leírtakat.

    Bővebben

  • Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek (Jn 15,5–9) – Letölthető honlapunkról a 2021-es ökumenikus imahét füzete!

    Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2021. január 17. és 24. között ismét megrendezi az ökumenikus imahetet. Ha a járvány nem szól közbe és más rendelkezések nem lesznek, akkor a Szent István Bazilikában (1051 Budapest, Szent István tér 1.) kerül sor a hivatalos megnyitóra, 2021. január 17-én 19 órakor. Szentbeszédet mond: dr. Erdő Péter bíboros és igét hirdet: Steinbach József református püspök.

    Bővebben

  • Hármas könyvbemutató

    Budapest – A járványhelyzet miatt 2020. november 15-én, egyházunk Országos Irodájának átriumában zárt keretek között kerülhetett sor arra a hármas könyvbemutatóra, amelyet a Luther Kiadó eredetileg november 8-án, a Deák téri templomba tervezett. A honlapunkon megtekinthető kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a Luther Válogatott Művei (LVM) című sorozat 9. kötetéről, a Konkordiakönyv sorozatzáró, az egyetemes hitvallásokat tartalmazó kötetéről, valamint Luther végrendeletét bemutató kiadvány angol nyelvű változatáról ejtettek szót.

    Bővebben

  • Kezek – Három gondolatébresztő kép

    Dr. Wagner Gyula fotóit adjuk közre honlapunkon, amelyeket személyes, családi képei közül küldött el szerkesztőségünknek. Mindegyik beszédes kép.

    Bővebben

  • Memoria caelestis – Felejthetetlen mondatok margójára • Mk 1,9–11

    Minden családban rögzülnek mondatok. Ezek a családi ünnepségeken jellegüktől függetlenül időről időre visszaköszönnek, és mindenki szó szerint idézi őket az együttlétek alkalmával. A családtagok ilyenkor egymás szavába vágva mondják el ezeket a családi legendáriumba tartozó, időtálló idézeteket.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Különbség jó és rossz között

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • A reformáció kamrája

    A művészetek rangsora a nemzeti kultúrában a teremtő művészet, az utánzó művészet és a reprodukáló, vagyis az ismétlő művészet – legalábbis Gárdonyi Géza így vélekedik a honi artisztikáról Én magam című kötetében. Hasonlóan fogalmazhatunk a bibliamagyarázattal, az igehirdetéssel, de tágabban az egyház történelmi és társadalmi szolgálatával kapcsolatosan is. Jellemezhetik ezeket teremtő, utánzó és ismétlő megnyilvánulások, időszakok. Gárdonyi minden valószínűséggel a teremtő művészetet pártolja, miként a biblikus gondolkodás sem nélkülözheti a szó, az ige teremtőerejét. Annak hiányában a teológia és a prédikáció csak utánzás vagy ismétlés marad.

    Bővebben

  • Mi lett volna, ha nincs 1956. október 23.? – Alternatív evangélikus ’56

    Október 20-án, a szombat esti buliban feltűnt egy ismeretlen, jóképű férfi, talán Ervin a neve. Fekete hajával, sasorrával, mélyen ülő, sötét szemével, még inkább döbbenetes fejszámoló képességével mindenkit elbűvölt. Főleg a lányokat, köztük Zsókát. Sanyi féltékenyen provokálta, „ha annyira ügyes vagy, jósold meg, hány napig élek még”. Ervin komoran rámordult, „azt te ne akard tudni”. Aztán mégis felírta egy papírlapra: 4.

    Bővebben

  • Ima járvány idején

    Könyörgünk hozzád! Könyörgünk a világért! Hallgass meg minket, Urunk!

    Bővebben

  • Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket (Jer 31,9a)

    Isten népe fogságban van. Az üdvprófécia első témája tehát a helyzetnek megfelelően a fogságból való megszabadulás. Meglepő, hogy az első szakasz a világtörténelmi fordulat következtében, az idegen földre deportáltakat letaglózó félelem és ámulat ecsetelésével kezdődik.

    Bővebben

  • Leltár – Életem mérlegen (Ézs 44,1–8)

    Nina Faber költő, méghozzá a nonkonformista, öntörvényű fajtából. Valaha megvolt a maga kicsiny, de elkötelezett olvasótábora, mára azonban úgy érzi, vákuumba került. Egyre kevesebbet ír, fiával a kapcsolata nem mondható szorosnak, állandó anyagi problémákkal küzd, de leginkább hajdani hírnevét siratja. Abban reménykedik, hogy hamarosan megjelenő új kötete hozhatja meg számára a várva várt áttörést, és végre elfoglalhatja méltó helyét a norvég költészet panteonjában. A terv hibátlannak tűnik, csak éppen nem számol a vérszomjas kritikusok lelketlen hordáival. Tragikomikus ámokfutásba kezd, amelynek áldozatául esik – mások mellett – egy könyvesbolti készletbeszerző, egy irodalomkritikus vagy éppen egy felolvasóest maroknyi közönsége.

    Bővebben

  • Vasárnapi ige: Isten kegyelme magasságban és mélységben is megtartó erő.

    2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

    Bővebben

  • Tranoscius énekeskönyv – 85 éve már magyar nyelven is!

    A Tranoscius Énekeskönyvet 85 évvel ezelőtt adták ki magyar nyelvre fordítva, 944 oldalon.

    Bővebben

  • Teológia és határok: Tűrőképesség

    Budapest – A Luther Kiadó és az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) közös gondozásában a Teológia és határok című tanulmánykötetet szeptember 18-án, az Ünnepi Könyvhéten mutatták be. Videósorozatunkban a szerzők – az EHE oktatói – kerekasztal-beszélgetések során „határtalanul” vitatják meg a tanulmányaikban leírtakat.

    Bővebben

  • Bezárkózás helyett nyitás – Huszonöt éve jelent meg a Missziói Magazin első száma

    Járvány sújtotta időnkben országokat, egyházakat fenyeget a félelemből fakadó befelé fordulás, elzárkózás kísértése. Talán ezért is indokolt, hogy ne menjünk el szó nélkül egy szerény jubileum mellett: immár negyedszázada, 1995 októberében jelent meg az első magyar nyelvű Missziói Magazin (MM). Fontos, hogy minden hamis nosztalgiázástól mentesen, a mai aktuális kapcsolópontokat keresve, inspiráló hálaadással emlékezzünk meg erről a sok szempontból sajtótörténeti különlegességnek számító úttörő vállalkozásról.

    Bővebben

  • Hogyan dolgozhatja fel az egyház a múltat?

    „Vállalni kell, hogy ez a mi egyháztörténetünk. És hogy minden személyes történetnek, közösségtörténetnek és egyháztörténetnek egyszerre vannak nagyon pozitív és vállalhatatlanul negatív dolgai.”

    Bővebben

  • Gyónás és úrvacsora

    „Valljátok meg bűneiteket egymásnak…” (Jak 6,16) Aki bűnével egyedül marad, teljesen magára marad. Keresztény emberekkel megtörténhet, hogy az áhítatban, az imádságban, sőt a szolgálatban való közösségük ellenére végül mégis magukra maradnak; hogy a végső közösségre mégsem jutnak el, mert csak kegyes hívőkként van közösségük egymással, kegyesség nélküli bűnösökként azonban nincs. A kegyes közösségben nem szabad bűnösnek lenni. Ezért kell rejtegetnie bűnét mindenkinek önmaga elől is, a közösség elől is. Nem szabad bűnösnek lennünk. Sok keresztény hihetetlenül elborzadna, ha a kegyes hívők társaságába egyszer csak igazai bűnös csöppenne! Ezért maradunk magunkra a bűnünkkel hazugul és képmutatóan – mert valójában igenis bűnösök vagyunk!

    Bővebben

  • „Együtt az ország népével” – 1956

    Most, amikor a „Minden gyermek jusson el az Evangélikus Országos Múzeumba!” pályázat lehetőségeit egyre kevésbé lehet kihasználni, kiemelten fontos, hogy a múzeum legérdekesebb tárgyai „jöjjenek el hozzánk”. Ezért időről-időre – közülük egyet-egyet bemutatva – igyekszünk a virtuális térből bepillantani a múzeumba, kedvet adva a későbbi személyes látogatásokhoz is.

    Bővebben

  • Kultuszkép vagy emlékkép? – Rázga Pál portréi

    Most, amikor a „Minden gyermek jusson el az Evangélikus Országos Múzeumba!” pályázat lehetőségeit egyre kevésbé lehet kihasználni, kiemelten fontos, hogy a múzeum legérdekesebb tárgyai „jöjjenek el hozzánk”. Ezért időről-időre – közülük egyet-egyet bemutatva – igyekszünk a virtuális térből bepillantani a múzeumba, kedvet adva a későbbi személyes látogatásokhoz is.

    Bővebben

  • Isten a halál feletti győzelmet akarja

    Részlet Dietrich Bonhoeffer Jöjj velem! Elmélkedések minden napra című, egész évre szóló olvasmányt kínáló kötetéből, mely hamarosan megjelenik a Harmat Kiadó és a Luther Kiadó gondozásában.

    Bővebben

  • Hagyjátok békén a halott Luthert

    Részlet Dietrich Bonhoeffer Jöjj velem! Elmélkedések minden napra című, egész évre szóló olvasmányt kínáló kötetéből, mely hamarosan megjelenik a Harmat Kiadó és a Luther Kiadó gondozásában.

    Bővebben

  • Igehirdetések a reformáció hetében – a Deák téri evangélikus templomból – Frissítve!

    Reformáció hetében a Deák téri evangélikus templomban 1987-ben tartott reformációi sorozat egyes igehirdetéseit fogjuk közreadni. Cikkünket folyamatosan frissítjük majd az egyes napok újabb és újabb prédikációival. Minden adott napon nap reggel 8 órától hallgathatóak meg a prédikációk.

    Bővebben

  • Reformáció ünnepére

    A reformátor felnőttkorában két alkalommal is változtatott pályát, illetve életformát. Ebben a modern útkereső fiatalokra emlékeztet, akik maguk is küzdenek azzal, hogy a szülői elvárásokkal szembe merjenek-e helyezkedni. Luther apja ugyanis azt szerette volna, ha fia jogász lesz. „Atyám azt mondta rólam, hogy vezető leszek, talán bíró, vagy ami faluhelyen gyakoribb, elöljáró leszek szolgatársaim felett.” Ezekhez a tisztségekhez jogászi végzettség kellett.

    Bővebben

  • Keresztény, kreatív és ötletes – Mi az? Reformátorok az otthonodban!

    Az Egyesült Államokban élő Samantha Bender, a Pleasantly Crafted evangélikus művészeti, kézműves és dizájnajándékokat gyártó vállalkozás egyik tulajdonosa különleges meglepetést készített gyermekeinek a reformáció hónapja alkalmából, amelyet aztán közkinccsé tett: a játszva tanulást segítő színező ingyenesen letölthető és szabadon továbbgondolható. Mutatjuk!

    Bővebben

  • Beszélgetés Tolnainé Kassai Margit: Óvoda az óvóhelyen – Feljegyzések a Sztehlo-gyermekmentésről című könyvéről

    Budapest – Az Asztali beszélgetések sorozat 2020. október 29-re a Petőfi Irodalmi Múzeumba meghirdetett beszélgetése a járvány miatt online került rögzítésre. A felvételen Andrási Andorral, a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány alapítójával, a Sztehlo Gábor által életre hívott Gaudiopolis egykori polgárával, Fabiny Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökével, Keveházi Lászlóval, nyugalmazott evangélikus esperessel, a Sztehlo Gábor által életre hívott Gaudiopolis első miniszterelnökével, Kunt Gergely társadalomtörténésszel (Miskolci Egyetem) és Schmal Alexandrával, A Tények és Tanúk sorozat szerkesztőjével (Magvető Kiadó) beszélgetett Galambos Ádám evangélikus teológus.

    Bővebben

Pages

Subscribe to 3