1

  • Teszteléssel és ételosztással segítenek a szarvasiak – A lelki táplálék sem marad el a nagyhéten

    Szarvas – 2021. március 19-én, pénteken megtartották az Angyali Segítség az Ótemplomból sorozat keretében a harmadik covid-tesztelést is ételosztással. Az előzetes regisztráció alapján várták a jelentkezőket, akik közül 110 fő jelent meg. Sajnos hat fő pozitív tesztet produkált, ami elszomorítóan magas arányt jelent.

    Bővebben

  • Túlsó part – Négyalkalmas online lelkészkonferenciát szerveznek

    Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya (MEE OI GYÜMI) online lelkészkonferenciát hirdet az újrakezdés és újat kezdés reményében.

    Bővebben

  • Idén is biztosított a vallásos alkotóközösségek működését segítő forrás

    Budapest – Idén is biztosított a vallásos alkotóközösségek működését segítő forrás, a vissza nem térítendő támogatás benyújtásának határideje április 15. – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2021. március 17-én az MTI-vel.

    Bővebben

  • Imádság krízisben – mi más? | Online térben is Krisztusra fókuszált a protestáns cigánymissziós konferencia

    Budapest – A télutó-tavaszelő időszakaiban mintegy fél évtizeden keresztül járták végig a szervezők az öt protestáns felekezet – a baptista, az evangélikus, a metodista, a pünkösdi és a református – templomait, imaházait annak érdekében, hogy Krisztust kereső vagy már követő, elsősorban cigány testvérek töltsenek együtt egy napot „Jézus Krisztus körül”. Kezdetben négy-ötszázan, tavaly már ezerötszázan (!) fogadták el a meghívást a protestáns cigánymissziós konferenciára. Rendezvényüket idén már hatodik alkalommal tartották meg március 6-án a Protestáns Cigánymis - sziós Fórum felekezetei. Az evangélikus koordinátor, Bakay Péter lelkész beszámolóját adjuk közre.

    Bővebben

  • Hogyan született meg Orosházán az Ifidiakónia?

    Orosháza – Az egész a tojástálcákal kezdődött... Isten bizony nem gondoltam én semmire, nem is akartam mást, csak a húsvéti ajándékokhoz tojástartókat gyűjteni. Ebből lesznek az idősek ajándékai, kis kosarak, csokik, apró igehirdetés fényképekkel, stb. De kevés lett a tojástartó, és ráírtam a presbitereinkre, hogy gyűjtsenek már nekem vagy hetven darabot. Lett is, de nemcsak tartó...

    Bővebben

  • Csak hittel lehet túlélni – Biztonságos érintés a Sareptában

    Budapest – A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány minden következménye a szociális otthonok lakóinak és dolgozóinak életére is mázsás súllyal nehezedik. Az érvényben lévő látogatási tilalom mind a lakókat, mind hozzátartozóikat megfosztja a személyes találkozás, az ölelés, a simogatás vigasztaló, bátorító erejétől. A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetott- honban a szeretet kreativitásával sikerült megoldást találni a helyzetre, megajándékozva a gondozottakat és szeretteiket egymás látásának, sőt biztonságos megérintésének élményével.

    Bővebben

  • Zsoltár a jó Pásztorról

    Budapest – Heinrich Schütz tizenkettedik opusa a 23. zsoltár feldolgozásával kezdődik. Műfaját nehéz meghatározni, leginkább a „templomi koncert” kifejezés illik rá, amiből kisejlik, hogy a kor zenei újdonságai – barokk concertáló elv, monódia és generálbasszus – vegyülnek a reneszánsz motetták polifón gondolkodásmódjával.

    Bővebben

  • Kelenföldi bibliakuckó – Zákeus

    Budapest – Ahogyan arról már beszámoltunk honlapunkon, 2021. február 13-án új sorozatot kezdtek a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tagjai a YouTube csatornájukon. Szombatonként 9 órától elérhető egy rövid videó, melyben énekekkel, imádsággal és egy-egy bibliai történettel várják az óvodásokat, kisiskolásokat és persze minden érdeklődőt. A hatodik történetet Véghné Pozsgay Olga mesélte el.

    Bővebben

  • Néma főhajtás a leghívebb magyar emlékére Pápán

    Pápa – A hétvégén volt Kossuth Lajos néhai magyar kormányzóelnök, Pápa város egykori díszpolgára halálozási évfordulónapja. 2017-től fogva – amióta a pápai Kossuth Lajos utca végén, a Tansütő oldalfalán felavatásra került a domborműves Kossuth-emléktábla – az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) a Kossuth Szövetség (KSZ) megyei csoportjaként kis megemlékezést szokott itt ilyentájt tartani. Sajnos, ahogy tavaly, úgy idén sem hirdettethetett meg a hagyományos, szervezett főhajtás a szomorú járványhelyzet miatt.

    Bővebben

  • A világban ma is sokan 20-25 kilométert gyalogolnak a tiszta vízért

    Budapest – Az ivóvízhiány egyike a globális válságoknak, s napjainkban már a Föld népességének negyedét érinti. A tiszta ivóvíz nélkülözhetetlen eleme az emberi életnek, ezért fokozódó hiánya humanitárius válsághoz vezetett és vezethet több országban. Az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi szerepvállalása során számos országban hajtott végre vízellátással kapcsolatos fejlesztéseket. Jelenleg is több térségben meghatározó eleme humanitárius és fejlesztési munkájának az (ivó)vízhiány elleni küzdelem, így többek között Irakban, Etiópiában és Afganisztánban is.

    Bővebben

  • Kilenc evangélikus alapítvány, akiket támogathat adója 1%-ával

    Idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzünk az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadó 1+1%-áról. Egy regisztrált civilszervezetet és egy technikai számmal rendelkező vallási közösséget támogathatunk így. Kilenc evangélikus alapítványt mutatunk be, akiket civil 1%-ával is támogathat.

    Bővebben

  • Korai keresztény szerzetesek nyomaira bukkantak Egyiptomban

    Három korai templomot és ezzel határos lakóhelyeket találtak a régészek Egyiptomban, amelyek közül néhányat ősi bibliai „graffitik" díszítettek. A Turisztikai és Régiségügyi Minisztérium szerint az új felfedezés bepillantást enged az ókori Egyiptom kopt templomai szerzeteseinek életébe.

    Bővebben

  • A digitális oktatásban is segíti a rászoruló gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet

    Budapest – A hosszan elhúzódó járványhelyzetben az Ökumenikus Segélyszervezet nem csak tárgyi adományokkal segíti a rászoruló családokat, hanem többek között digitális úton is támogatást nyújt rászoruló gyerekeknek a tanulásban, a felzárkózásban. A járvány kitörése után, Kapaszkodó 2.0 néven programsorozatot indítottak, melynek különböző állomásain több száz gyerek vett részt, és a megszerzett tapasztalatok alapján a Segélyszervezet szakértői egy új oktatási módszertant is kidolgoztak. A gyerekek fejlesztését nyári táborokban kezdték, az őszi-téli időszakban tanulóműhelyekben folytatták, melyeket élménynapok egészítettek ki. Tavaly tavasztól fogva a Segélyszervezet átmeneti otthonainak munkatársai is maximális támogatást nyújtanak a családoknak a járványhelyzet miatt otthon maradni kényszerülő gyermekek ellátásában illetve korrepetálásában.

    Bővebben

  • Dr. Fischl Vilmos külügyi szakértővel Líbiáról beszélgettek

    Budapest – Az M1 Ma este című műsorában beszélgetett Mészáros Kata műsorvezető dr. Fischl Vilmos külügyi szakértővel, a hadtudományok doktorával a megalakult új líbiai egységkormányról.

    Bővebben

  • Az embermentő Sztehlo Gábor életének feltárására alapítottak evangélikus kutatócsoportot

    Budapest – A vészkorszakban ezreket megmentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkész életútjának tudományos feltárására állított fel közös kutatócsoportot az Evangélikus Hittudományi Egyetem és az Evangélikus Országos Gyűjtemény. Az ötéves munkaprogram tervezett feladatairól, céljairól, valamint Sztehlo Gábor életének legfontosabb eseményeiről Kertész Botond, a kutatócsoport vezetője számol be.

    Bővebben

  • Elkészítették videó formájában a passiói istentisztelet énekeit

    Fót – A passióolvasás énekverses rendjének énekeit (Evangélikus Énekeskönyv, K rend) kisfilmeken tették elérhetővé az Evangélikus Kántorképző Intézet munkatársai.

    Bővebben

  • A Duna Televízióban ismét jelentkezik az Evangélikus magazin

    Budapest – 2021. március 21-én, vasárnap a Duna Televízióban 10 órakor kezdődik egyházunk műsora, az Evangélikus magazin.

    Bővebben

  • Idén is lesz teológus passió! – Már megtekinthető az előzetes

    Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem a koronavírus-járvány miatt idén online formában, de megtartja a teológushallgatók közreműködésével készülő passió-előadást. A bemutatóra nagypénteken kerül sor, de az előzetes már most megtekinthető!

    Bővebben

  • Elítéljük a a gödöllői görögkatolikus templomot ért vandál támadást!

    Gödöllő – Budapest – „Felperzselték Isten hajlékát” olvassuk a 74. zsoltár 4. versében. Dietrich Bonhoeffer német teológus a borzalmas Kristályéjszakát követően az 1938. november 9-i dátumot írta e bibliai idézet mellé, jelezve, hogy a zsinagógákat felgyújtó náci cselekedetek mintegy beteljesítik ezt a zsoltárt. Azóta elterjedt gyakorlat lett a keresztény szent helyek elleni brutalitás.

    Bővebben

  • Lobbanó szikra a keresztény könnyűzenében – Nevezz te is a Szikra-díjra!

    Budapest – A Szikra Projekt a magyar keresztény könnyűzenei élet megerősödését, szakmai fejlődését szolgáló szakmai program, mely a fiatal tehetségek felfedezésétől és mentorálásától a professzionális produkciók színpadra állításáig minden folyamatra kiterjedően segíti az alkotókat.

    Bővebben

  • Kétségtelenül

    Budapest – Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

    Bővebben

  • Az atomenergia és a kiégett fűtőelem-hulladékok esete – virtuális kerekasztal

    Budapest – Tíz évvel a fukusimai atomerőmű-baleset után a Joint Project – Nuclear Risk & Public Control című projekt keretében áttekintjük országaink (Csehország, Magyarország, Bulgária, Lengyelország) és az EU nukleáris helyzetét. Az Energiaklub két új tanulmányt is készít a témában: az egyik az atomenergia működési anomáliáit elemzi, a másik kifejezetten az atomenergia radioaktív hulladékaival foglalkozik.

    Bővebben

  • Elhunyt Bencze Imréné Ruttkay Miklian Ágnes

    Budapest – Életének 86. évében, 2021. március 9-én elhunyt Bencze Imréné Ruttkay Miklian Ágnes, egykori pesterzsébeti és kelenföldi papné. Temetése március 26-án, pénteken 15 órakor lesz a pesterzsébeti evangélikus templomban, szűk családi körben. – Ittzés Szilvia emlékezik reá.

    Bővebben

  • Meghalt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros

    Budapest – Életének 73. évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros – közölte a hírt közösségi oldalán testvére, Dinnyés Ágnes. A bejegyzés szerint Dinnyés Józsefet hétfőn érte a halál.

    Bővebben

  • Ciklust záró ülést tartottak a Magyar Bibliatársulat Alapítvány kuratóriumánál

    Budapest – 2021-ben jár le a Magyar Bibliatársulat Alapítvány választott tisztségviselőinek mandátuma, így a jelenlegi összetételű kuratórium egyik utolsó ülésére került sor. A járványhelyzet miatt a megszokott, online formában bonyolították le az ülést a tagegyházak képviselői. Az MBTA elnökeként Gáncs Péter püspök tartott bevezető áhítatot, majd dr. Pecsuk Ottó főtitkár szólt az első negyedévi alapítványi tevékenységről, melyben a bibliaterjesztés ügyének a mostoha körülmények ellenére történő előrehaladásáról számolhatott be.

    Bővebben

  • Jelentkezőket várnak a Európai Ökumenikus Tanulmányi Kurzusra

    Josefstal – A Bajorországi Evangélikus Egyház lehetőséget biztosít egyházunk egy lelkészi vagy nem lelkészi küldöttének az Európai Ökumenikus Tanulmányi Kurzuson (Josefstal) való támogatott részvételre 2021. május 24.(pünkösdhétfő) és június 2. között.

    Bővebben

  • Telediakónia: Új diakóniai irány az Orosházi Evangélikus Egyházközségben

    Orosháza – A már egy éve tartó covid-helyzet új életformákat, nehezített emberi kapcsolatokat, új szükségleteket hozott mindenki számára, így az orosházi gyülekezetben is. A Diakóniai Kerekasztal áttekintve a helyzetet, és a befolyt információk birtokában új, szükséges szolgálati irányokat keresett. Az bizonyosnak tűnik, hogy keresztény küldetésünk fontos mutatója, és kitörési pontja lehet a diakóniai szolgálat. Megvizsgálva a helyzetet, és az emberekhez való eljutás módjait, szükségesnek mutatkozott egy telefonos hálózat létrehozása, a szorosabb kapcsolattartás végett. Ez lenne a Telediakónia.

    Bővebben

  • Ifivezető-képzés kezdődött Káposztásmegyeren

    Káposztásmegyer – „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok." (Ézs 43,19)

    Bővebben

  • Mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzés indul a Semmelweis Egyetemen

    Budapst – A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete, az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával együttműködésben 2021 szeptemberétől akkreditált mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzést hirdet.

    Bővebben

  • Újabb doktori védésre kerül sor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

    Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghív minden érdeklődőt Szűcs Kinga Beatrix Növényi etika és teológia című doktori értekezésének nyilvános megvitatására 2021. március 26-án, pénteken, 13.30 órakor az Evangélikus Hittudományi Egyetem (1141 – Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) 10-es számú tantermébe.

    Bővebben

Sivut

Tilaa syöte 1