1

  • Együtt az északi esperesi kar

    2013. február 3-án beiktatásra került az Északi Evangélikus Egyházkerület hatodik esperese, Buday Barnabás is, aki a Borsod-Hevesi Egyházmegyét szolgálati helyéről, Arnótról fogja vezetni. Fotó: HHÁ

    Bővebben

  • Beiktatták a Borsod-Hevesi Egyházmegye elnökségét

    Arnót – 2013. február 3-án, hatvanad vasárnaján került sor a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye elnökségének beiktatására Arnóton. Buday Barnabás arnóti lelkész esperesként, Gyuris Miklós pedig felügyelőként kapta a püspök, és a lelkésztársak áldását a hat éves elnökségi megbízatásra. Az egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás igehirdetési szolgálatát Ézs 40,1 alapján végezte: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

    Bővebben

  • Nálunk megnézhetik az Ökumenikus diákfilmszemle videós ajánlóját!

    Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint a budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák diákjai számára meghirdeti második országos filmszemléjét. Két korcsoport indulhat a díjakért: várják az 5–8. évfolyamon tanulók és a 9–13. évfolyamon tanulók filmjeit. Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat. Az alábbiakban a diákfilmszemle ajánlóját nézhetik meg.

    Bővebben

  • NYÁRI TÁBOR AMERIKÁBAN – MÉG LEHET JELENTKEZNI

    Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) jóvoltából ismét meghirdetjük a nyári önkéntes tábori segítői programot egyházunkhoz kötődő, angolul jól beszélő, munkabíró 18-30 év közti fiatalok részére. A vízumszerzés feltétele a tanulói/hallgatói jogviszony vagy munkaviszony. Az utazási költséget a jelentkezők állják, az ELCA teljes ellátást és zsebpénzt biztosít a tábori önkéntesek számára.

    Bővebben

  • FIATAL SEGÍTŐKET VÁRNAK A BUDAPESTI CEC NAGYGYŰLÉSRE - MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ

    A 18-30 év közötti, angolul jól tudó fiatalok 2013. július 1-8. között segédkezhetnek az Európai Egyházak Konferenciája budapesti nagygyűlésének lebonyolításában (háttérmunka, sajtószolgálat stb.) külföldi társaikkal együtt. Az angol mellett a német és/vagy francia nyelvtudás előnyt jelent.

    Bővebben

  • Evangélikus szabadegyetem: Előadás a Morandini-családról

    Zalaegerszeg – Az Evangélikus szabadegyetem pénteki rendezvényén a templomépítő Morandini-családról tartott előadást a parókia gyülekezeti termében Megyeri Anna főmuzeológus. Forrás: zaol.hu, szöveg: Magyar Hajnalka, fotó: Katona Tibor

    Bővebben

  • Megújult a patinás iskolaépület Nyíregyházán

    Nyíregyháza – Régi álmuk vált valóra az elmúlt évben, ugyanis befejeződött az evangélikus általános iskola energetikai felújítása. Forrás: szon.hu

    Bővebben

  • Tedd teljessé a mosolyt! – Püspöki körlevél az 1%-ról

    Az alábbiakban a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek körlevelét olvashatják az idei év evangélikus egyszázalékos kampányával kapcsolatban.

    Bővebben

  • Házasság hete – Megtekinthetik honlapunkon a reklámfilmet!

    Budapest – Egyik legfontosabb értékünk a két ember közötti szerelmi kapcsolatot megpecsételő, a családnak keretet teremtő, e bizonytalan időkben egymás számára biztonságos hátteret nyújtó házasság. A nemzet televíziója ezért 2013. február 7–13. között egész héten át e szoros kötelékkel foglalkozik több élő műsorában, valamint játék- és dokumentumfilmjeiben. Február 13-án, a házasság világnapján pedig többrészes családbarát különkiadással, híres házaspárokkal, párvetélkedővel és izgalmas családi filmekkel várja nézőit. Az evangelikus.hu is azon lesz, hogy a hét minél több eseményéről beszámoljon. A napokban interjút közlünk majd a házasság hete házaspárjával is.

    Bővebben

  • Alkotó hétvégére vonult a Korál-sziget együttes – Hat új nóta született

    Balatonszárszó – „Hétvégén eljön február, így Maci is felébred téli álmából, és a csapat elmegy »alkotó hétvégére« vidékre. Csend és nyugalom biztosan lesz, már csak az ihletettséget kell előcsalogatnunk, és akkor remélhetőleg jó pár új korál kerül megzenésítésre a hétvége folyamán” – írta a Korál-sziget együttes Facebook-oldalán. Mi pedig azt is tudjuk, hogy a balatonszárszói evangélikus konferenciaközpontban 20 óra zenélés után hat új nóta született. Gondolom, mindannyian várjuk már ezeket. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Smidéliusz Gábor

    Bővebben

  • Életmentés – talán utoljára?

    Miskolc – Sokakat elgondolkodtatott az a hír, amely bejárta az egész országot, miszerint a miskolci megyei kórház előtt elhelyezett csecsemőmentő inkubátorban egy pici fiút találtak. A hír értékét növelte az az érzés, amit ez a történet hordoz magában, s az is, hogy 2001 óta, amióta az inkubátor kihelyezésre került, ez a gyermek a 10. a sorban, akinek élete furcsamód itt és így kezdődik. Szöveg és fotó: Molnár József

    Bővebben

  • Beiktatták tisztségükbe az unitárius egyház magyarországi vezetőit - Prőhle Gergely evangélikus országos felügyelő is köszöntőt mondott

    Budapest – Ünnepi istentisztelet keretében beiktatták tisztségükbe a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének nemrég megválasztott vezetőit a Budapesti Unitárius Egyházközség Nagy Ignác utcai templomában – közölte a felekezet magyarországi egyházkerületének elnöksége szerdán az MTI-vel. Az alkalmon Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a reformáció közelgő 500. évfordulójára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy reformátusoknak, evangélikusoknak és unitáriusoknak együtt kell megmutatniuk, mit jelent a protestáns erkölcs és etika a mai Magyarországon. Forrás: MTI, fotó: unitarius.net, Aranyossy György.

    Bővebben

  • Ismét lesz ökumenikus diákfilmszemle

    Másodszor hirdettek filmes pályázatot katolikus, református és evangélikus iskolák tanulói számára. Forrás: reformatus.hu

    Bővebben

  • Február 4-ig lehet jelentkezni tanároknak és tanítóknak erkölcstan továbbképzésre az EHE-re

    A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 2013/2014-es tanévtől kezdődően kötelezően előírja az állami általános iskolák számára az „Erkölcstan” vagy a „Hit- és erkölcstan” órák megtartását. Ezen órák felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre, 2013. szeptemberében az 1. és 5. évfolyamokon kezdődően. Szöveg: dr. Szabó Lajos

    Bővebben

  • Luther market: A honlapunkon közzétett piackutatás eredményeit összegeztük

    A Luther market egy új vásárlási alternatívát kínáló kezdeményezés, amely egyrészt szociálisan rászoruló termelők támogatását, másrészt egy szélesebb körű, evangélikus kistermelőket összefogó adatbázis létrehozását tűzte célul. A hónapok óta tartó egyeztetés egyik fontos állomásaként a csoport tagjai egy kérdőívet állítottak össze, amellyel elsősorban a gyülekezeti tagok, egyházi (intézmény)vezetők vásárlási szokásainak, illetve a kezdeményezéshez való hozzáállásának a megismerését tűzték célul. Szöveg: Jerabek-Cserepes Csilla

    Bővebben

  • Tizenkét év után búcsúzik a Menke család Soprontól

    Sopron – Egyik szeme sír, a másik nevet a Menke házaspárnak. Tizenkét év után búcsúznak Soprontól, ahol hidat építettek nemzetek, egyházak és emberek között. Forrás: kisalfold.hu, szöveg: Nagy Márta

    Bővebben

  • Ökumenikus imahét: D. Szebik Imre nyugalmazott püspök az arnóti záró alkalomra látogatott

    Az ökumenikus imahét záró alkalmára D. Szebik Imre nyugalmazott püspök látogatott Arnótra, ahol az evangélikus templomban képes beszámolót tartott 16 éves püspöki szolgálatáról és az istentiszteleten igehirdetéssel szolgált – evangélikus, református, görög és római katolikus testvéreink körében. Az alkalmon jelen volt a gyülekezet lelkésze, Buday Barnabás is. Szöveg: Buday Malik Adrienn, fotó: Nahaj Péter, Kovács Gabriella

    Bővebben

  • Tedd teljessé a mosolyt! – Elindult a kampányoldal és ott vagyunk a Facebookon is

    Tedd teljessé a mosolyt! – Idei egyszázalékos kampányunkban arra szeretnénk felhívni az adózó állampolgárok figyelmét, hogy a civil szervezeteknek adott egy százalék mellett adójuk másik egy százalékát is felajánlhatják az egyházak társadalmi szolgálatának támogatására. A kampány honlapja és Facebook-oldala is elindult.

    Bővebben

  • Makovecz Imre templomaiban, épületeiben csendülnek fel a Pál apostolos dalok

    Budapest – Makovecz Imre által tervezett templomokban, közösségi épületekben adja elő a Pál apostol levelei alapján született dalokat Gryllus Dániel, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam egy jövő héten kezdődő turné keretében. Forrás: MTI

    Bővebben

  • „Hogy mindnyájan egyek legyenek” – Történelmi jelentőségű nagygyűlést tart a CEC júliusban Budapesten

    Budapest – Guy Liagre 2013. január 29-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches, CEC) július 3. és 8. között Budapesten tartja 14. nagygyűlését. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

    Bővebben

  • Kapi Zoltán evangélikus lelkész a Lepramisszió elnöke újabb 3 évre

    Budapest – 2013. január 28-án, a leprások világnapja kapcsán tartott istentisztelettel egybekötött közgyűlést a magyarországi Lepramisszió. Az alkalmon dr. Blázy Árpádné kelenföldi lelkész hirdette az igét. Sor került Riskóné Fazekas Márta igazgatónő éves jelentésére, amelyből kiderült: az elmúlt három esztendőben 52,4%-kal sikerült megnövelni a beérkező adományok összegét. Ennek nyomán a magyar lepramisszió – egyedülállóan a kelet-európai országok közt – egyedül képes támogatni a nemzetközi szervezet egy Dél-Ázsiában zajló projektjét. Szöveg és fotó: B. Pintér Márta

    Bővebben

  • Több mint 650 ezer felajánlás érkezett adventben az Ökumenikus Segélyszervezethez – Nyilvánosságra hozták a felhasználási tervet

    Budapest – Önkéntesek, köztük közismert személyiségek, cégvezetők és médiaszemélyiségek, valamint a segélyszervezet vezetői és munkatársai gyűltek össze január 29-én Budapesten, az Erzsébet téri Design Terminálban tartott sajtótájékoztatón, hogy együtt mondjanak köszönetet mindenkinek, aki csatlakozott a segélyszervezet 2012-ben meghirdetett országos adventi adománygyűjtéséhez. Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Ádámkó Illés / MÖS

    Bővebben

  • Ünnepi ökumenikus alkalmon imádkoztak az egységért Miskolcon

    Az igazi ökumenikus kihívás nem az, hogy a kijelentés sátrába vezető úton egyforma ruhát viseljünk és egyforma énekeket mondjunk, hanem hogy megtaláljuk a közös hitet – hangzott el az egyetemes imahét miskolci kiemelt alkalmán a Miskolci Egyetem (ME) díszaulájában, ahol az összefogásért és az egységért imádkoztak a keresztyének. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

    Bővebben

  • Melczer-bál: Rászoruló gyerekek üdültetését támogatják a befolyt összegből - Képriport!

    Budapest – A Rákoskeresztúri Evangélikus Gyülekezet Melczer János Alapítványa jótékonysági bált szervezett 2013. január 26-án. A Vigyázó Sándor Művelődési Központban tartott alkalmon gazdag műsor után a vendégek zenés-táncos, tombolasorsolásos vacsoraesten vehettek részt. A bálon befolyt összeget az alapítvány rászoruló gyerekek üdültetésének támogatására fogja fordítani. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

    Bővebben

  • Ruhákat és tartós élelmiszert osztottak rászorulóknak Szarvason

    Szarvas – Mint ahogyan az evangelikus.hu korábban beszámolt róla, az ökumenikus imahét szarvasi alkalmain tartós élelmiszereket, ruhákat és takarókat is gyűjtöttek. Az egy hét alatt közel 40 zsák ruhanemű, takaró, illetve közel 30 kiló cukor, rizs, tészta, konzerv és egyéb tartós élelmiszer gyűlt össze – tudta meg szerkesztőségünk. Az alábbiakban az adományok kiosztásáról láthatnak képriportot.

    Bővebben

  • Tájékoztató az állami általános iskolákban az erkölcstanoktatásról és a helyette választható hit- és erkölcstanoktatásról - Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár levelét közöljük

    Budapest - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetek óta rengeteg olyan jelzést kap, mely szerint egyes iskolaigazgatók már „lezárták a hit- és erkölcstanra való jelentkeztetést”, vagy hogy „eleve eldöntötték, hogy csak erkölcstan lesz az iskolában meghirdetve”. Erre válaszként dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár minden állami iskola intézményvezetőjének küldött egy levelet, amelyben arra kéri őket, hogy várják meg a törvényhez kapcsolódó rendelettervezetet, s csak utána kezdjék el a szükséges feladatok intézését, minden korábban megkezdett intézkedést pedig függesszenek fel. Az alábbiakban a levelet közöljük.

    Bővebben

  • Ökumenikus imahét Veszprémben

    Veszprém - Evangélikusok, reformátusok, katolikusok és baptisták imádkoztak együtt a keresztény egységért az idei ökumenikus imahéten Veszprémben is január 20-tól 27-ig. A megyeszékhely templomaiban esténként a testvérfelekezetek lelkészei hirdették az igét imádságos együttlétben. Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Toldi Éva

    Bővebben

  • A nők világimanapjának előkészítő konferenciáját tartották a MEÖT székházában

    Budapest - A nők világimanapjának előkészítő konferenciáját tartották 2013. január 26-án a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) székházában. Képriport, személyes beszámolóval. Fotó: Lambert Győzőné, szöveg: P. Tóthné Szakács Zita

    Bővebben

  • Itt meghallgatható a 6. Luther-konferencia minden hanganyaga!

    Budapest – A 2013. esztendő első hónapjának utolsó hétvégéjén került megrendezésre immár 6. alkalommal Révfülöpön egyházunk tudományos konferenciája reformátorunk életéről és munkásságáról minden Luthert jobban megismerni kívánó evangélikus számára. A résztvevők között többségben voltak a laikusok. A hanganyagok az előadók neveire történő kattintással érhetők el. Szöveg és hangfájlok: Garai András. Forrás: www.garainyh.hu

    Bővebben

Sivut

Tilaa syöte 1