templom

Kiszögelték Luther Márton 95 tételét a templomkapura

Sopron – Az evangélikus egyház és az egész világ ezekben a napokban emlékezik arra, hogy Luther Márton 1517 október végén közzétette 95 tételét. A legenda szerint ez október 31-én történt, mégpedig úgy, hogy ezt az írását kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára. A korban ugyanis gyakran használt közösségi felület volt a templomkapu. Luther tételeit vitára szánta, erre valóban jó módszer lehetett a templomkapukra történő kiszögezés.

Templomból night club – ez volna a szép új világ?

Hotel, étterem, uszoda, konditerem vagy éppen night club. Jobb, ha nem a kakukktojást, hanem inkább a közös nevezőt kezdjük el keresni. A végeredmény sokak számára meglepő és egyben elszomorító is lehet: egykor megszentelt helyek alakulnak át. Nyugat-Európában és más fejlett országokban szinte már tendenciának számít a templomok elnéptelenedése, de nem kizárt, hogy hamarosan nálunk is találkozhatunk hasonlóval.

Ha az elvetett mag megfogan – A Bécsi kapu téri templom új orgonahomlokzatának születése

Valamikor a kilencvenes évek végén rövid építőmérnöki szakmai tanulmányúton vettem részt a hamburgi Schenkengel-Ingenieurbüro meghívására, részben az iroda, részben más építési beruházásokkal foglalkozó cégek tevékenységének tanulmányozására.

Téglajegyekkel a sopronbánfalvai templomért!

Sopronbánfalva – A sopronbánfalvai evangélikus templom felújítására téglajegy programot hirdetett az evangélikus egyházközség, amellyel bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy megújulhasson az épület.

Székesegyház lettünk!

Soroksár – Ősagárd-felsőpetényi szolgálatom idején gondolkodtam el azon, hogy a reformációnak soká alakult ki az infrastruktúrája. Sőt egyes helyeken föllelhető mindmáig a templom bútorzatán, hogy a római egyház hagyatéka maradt az utókorra. Évszázadok alatt semmi nem változott. Ott maradtak az áldozáshoz a papok számára készített oltárok, oltárépítmények. Magyarország történelmi viharai miatt nem alakulhatott ki a reformáció tanainak megfelelő templom berendezése.

Csodák földjén – Templom épül Pestszentimrén

Budapest – Pestszentimre – Nyár végi ragyogó napsütésben érkezünk a pestszentimrei Nemes utca és István utca sarkára, ahol már messziről látjuk a magasodó betonfalakat és az égbe törő vasakat. Isten háza épül itt szorgos kezek munkájaként, s „ha az Úr is építi a házat”, a tavaly pünkösdkor letett alapkő után idén adventben templomszentelés lesz. Múlt év februárban még semmi, de semmi nem volt ebből. Se telek, se pénz, se terv, csak álom. Meg sok-sok imádság, amely meghallgattatott.

Evangélikusok a vecsési Káposztafeszten – Ismét a templomépítésre gyűjtött a gyülekezet

Vecsés – A település nagyszabású hagyományőrző rendezvényén, a város egyesületeit és intézményeit megmozgató Káposztafeszten idén már harmadik alkalommal vett részt a helyi evangélikus gyülekezet.

Kétszáznegyvenedik születésnapjára teljesen megújult a felpéci templom

Felpéc – Felszentelése kétszáznegyvenedik évfordulóján ünnepi istentiszteletet tartottak a győr-mosoni egyházmegye legrégebbi templomában, Felpécen. A 2017. szeptember 24-én, vasárnap délelőtt tartott alkalmon hálát adtak azért is, hogy az épület mintegy hét éven át tartó felújítási munkálatai végre lezárultak. A szükségessé vált feladatok elvégzésére összesen több mint százhúszmillió forintot költött a gyülekezet, részben pályázati támogatásból, részben országos egyházi segítséggel, részben saját tartalékaiból.

Húszéves a sopronnémeti templom

Sopronnémeti – Hálaadó istentisztelettel és a reformációi emlékpark átadásával ünnepelték a Szilsárkányi Evangélikus Egyházközséghez tartozó sopronnémeti leánygyülekezet tagjai templomuk felszentelésének huszadik évfordulóját. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Varga Tamás helyi helyettes lelkész működött közre.

Múlt századi merengő: Szeptember – Búcsú

A búcsújárás katolikus bűnbánati gyakorlat, melyet általában olyan kegyhelyeken ünnepelnek, ahol szentek ereklyéi vagy szobrai vannak. Kapcsolódhat templomok védőszentjeinek emlékünnepéhez is. Mivel falunkban, Nagytarcsán a kis létszámú katolikusoknak még templomuk sem volt, így az evangélikusok a '90-es években épített új temploma felszentelésének idejére, szeptember harmadik vasárnapjára tették ezt a napot.

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára