Kaposvár

Ádventi pódiumbeszélgetés a Kaposvári Egyetemen

Kaposvár – A Kaposvári Egyetem senior oktatási programja keretében rendeztek ökumenikus ádventi kerekasztalt 2017. november 30-án. A beszélgetés meghívott vendégei Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, és Varga László, kaposvári római katolikus megyéspüspök voltak. Moderátorként dr. Gombos Péter, az egyetem pedagógiai karának dékánhelyettese működött közre.

Konferenciát szerveztek az imádságról

Balatonszárszó – Immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Kaposvári Evangélikus Egyházközség gyülekezeti hétvégéje és lelkigyakorlata Balatonszárszón. Az idei évben közel 70 résztvevő töltötte meg az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia és Missziói Otthont.

Újra és újra meg kell újulnia az egyháznak

Kaposvár – A reformációról másképpen címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban. A beszélgetés Repa Imre professzor moderálásával zajlott.

500 ÉVES A REFORMÁCIÓ, KAPOSVÁRON IS MEGEMLÉKEZTEK

Kaposvár – A hazai lutheránus (evangélikus) egyház karöltve a többi protestáns felekezettel különleges eseményre emlékezik az idei esztendőben. 500 évvel ezelőtt szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára Luther Márton és ezzel elkezdődött a reformáció.

Jubileumi örömkoncert volt Kaposváron

Kaposvár – A Kaposvári Evangélikus Kórus idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból szombaton koncerttel, a kórus történetét bemutató kiadvánnyal és az összes egykori és jelenlegi tagot megszólító közösségi délutánnal készültek.

Hetvenkét óra kompromisszum nélkül – Önkéntes nap Kaposváron is!

Kaposvár – Országos viszonylatban tizedszer, Kaposváron az evangélikus egyházközség szervezésében hatodszor rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes programot, melyet minden évben, október egyik hétvégéjére hirdet meg az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány.

Lelkiderű-gyakorlat a kaposvári evangélikus templomban

Kaposvár – Különleges előadásra került sor 2017. szeptember 18-án a kaposvári evangélikus templomban. Az Ars Sacra rendezvénysorozat keretében Levente Péter és Döbrentey Ildikó látogatott a somogyi megyeszékhelyre, hogy közel kétórás előadás során beszéljenek a meséről, a játékról és az imádságról.

Megérkezett Kaposvárra a hatszáz kilós Evangélikus Képeskönyv

Kaposvár – A kaposvári evangélikus templom tövében tekinthetik meg az érdeklődők a két méternél is magasabb, hatszáz kilogramm súlyú evangélikus képeskönyvet, mely több megyeszékhelyen is „megfordult” már a reformáció jubileumi évében. A különleges kiadványt lapozva egyebek mellett megtudhatjuk a Magyarországi Evangélikus Egyház és Luther Márton legfőbb tanításait, de találkozhatunk a múlt és jelen neves evangélikus személyiségeivel is.

Kulcshordozók – Kettős lelkészavatás Kaposváron

Kaposvár – Egyazon gyülekezetbe, ifjúsági közösségbe jár, sőt ugyanabban az esztendőben konfirmált a két fiatal, akik 2017. július 15-én együtt léptek a lelkészi pályára a kaposvári evangélikus templomban. A családias légkörű ünnepségen Hegedüs Gábort és Réth Katalint egykori konfirmáló lelkészük, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, Szemerei János indította el a szolgálat útján.

Több mint két évtizedes hagyomány – Ismét Paton táboroztak a kaposváriak

Pat – Jézussal az úton – ez volt a témája a Kaposvári Evangélikus Egyházközség idei hittantáborának, amelyet az 1–6. osztályos hittanos gyermekek számára rendeztek. A helyszín idén is a kis Zala megyei falu, Pat volt, és annak gyönyörű ékszerdoboza az evangélikus templom.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kaposvár csatornájára