advent

Bárki csatlakozhat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtéséhez

Budapest – December 2-án, advent első vasárnapján 23. alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Már az ünnepi sajtótájékoztatót indító gyertyagyújtás időpontja, 13 óra 53 perc is a segélyszervezet adományvonalára utalt. Ahogy a felhívás jelmondata, az „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!” is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Idén is sokféleképpen lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez.

Adventi készülődés: Emlékeztet, felkészít és vigasztal ez az időszak

Békéscsaba – 2018. december 2-án volt advent első vasárnapja. Már napokkal előtte megkezdődött a készülődés: koszorúalapokat, gyertyákat néztünk, összegyűjtöttük a sétáink során azokat a kincseket, amelyekkel feldíszíthetjük a lakásunkat, ünnepibbé tehetjük a várakozás időszakát.

N. Péntek Zsófia: Ádventi gyertyafény üzenete

Némethné Péntek Zsófia Viden született, jelenleg Ajkán él, és az itteni evangélikus gyülekezet tagja. Nyugdíjba vonulása után szülőföldjének – a Somló vidéki falvak lakóinak – kultúráját, életmódját kezdte el kutatni. Ezzel kapcsolatosan több könyvet is írt és megjelentetett. Emellett számos antológia, mesekönyv társszerzője.

Mit hoz Jézus? – Adventi igehirdetés-sorozat volt Mandabokorban

Mandabokor – Mivel a nyíregyházi gyülekezetben a központi adventi esti igehirdetés-sorozatot mindig advent első hetében tartják, ezért a körzetekben ettől eltérő időpontban rendezik. A mandabokori körzetben november utolsó napjaiban Zsarnai Krisztián esperes, körzeti parókus meghívására idén Monty Taylor szolgált Mit hoz Jézus? címmel. Az igehirdető négy estén át sorolta a választ, Jézus nekünk szánt ajándékait: békességet, reménységet, örömöt és szeretetet.

Indul az adventi sorozat

Az előző évekhez hasonlóan idén is Adventi üzenet címmel indít sorozatot az Evangélikus.hu. Az idei évben az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves hallgatói közül kértük fel a szerzőket.

Adventi üzenet 1.

2018 adventjében minden vasárnap egy-egy üzenetet teszünk közre, amelyet olyan lelkészek, hitoktatót, evangélikusok készítettek, akik jelenleg külföldön szolgálnak. Elsőként Molnár Lilla PhD hallgató, evangélikus lelkész (Lutheran School of Theology at Chicago) üzenetét hallgathatjuk meg.

A szárnyaszegett emberek reménye – Adventi meditáció

Az a reményem, hogy a gyülekezeti közösségben Istenre találó emberek is megerősödnek, és lesz terük, idejük, lehetőségük arra, hogy megismerhessék Jézus történetét. Megismerhessék ezen keresztül, hogy honnan jönnek, és hová tartanak. Megláthatják, hogy a szárnyaszegett embereknek is van lehetőségük az új kezdetre, új célokra.

Adventi örömünnep Szécsényben

Szécsény – A szécsényi evangélikus gyülekezet idén nagy fába vágta fejszéjét. A kicsiny, mindössze negyvenöt fizető tagot számláló, hatodik éve a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközséghez tartozó filia közel 1millió 800 ezer forint értékű munkát végeztetett el épületein, amelyhez 500 ezer forinttal járult hozzá az egyházmegye. Tavasszal villamosították a templom harangját. Ám ennél is jelentősebb, hogy a város központjában, a templommal közös telken álló, egykor parókiaként funkcionáló épület, amely ma imaház, minden tekintetben felújításra szorul. Néhány éve a tetőt javíttatták, és megoldották a csapadékvíz elvezetését.

Egészséges és környezetbarát tippek az ünnepekre

Tömérdek édesség, hamar megunt játékok és szeméthalom-növelő csomagolások. Nem szükségszerű, hogy így teljenek az ünnepek! Adunk néhány tippet, hogyan teheted meghittebbé és nem utolsósorban környezetbarátabbá az ünnepi készülődést.

A szeretet és a családok kerülnek a debreceni advent középpontjába

Debrecen – Egységben, minden felekezettel együtt készül a karácsonyra advent idején Debrecen – mondta a város polgármestere.

Oldalak

Feliratkozás RSS - advent csatornájára