advent

Fény, jelképek, advent – alkalom az önvizsgálatra is

Debrecen – Várakozzunk közösen, hiszen aki hittel várakozik, ahhoz a jó is és el fog érkezni. – E gondolattal gyújtotta meg a város adventi koszorúján a második szál gyertyát Barcsa Lajos alpolgármester vasárnap este Debrecen főterén. Az eseménynek különleges jelentőséget adott, hogy erre az alkalomra eljöttek és az adventi koszorúnak helyet adó színpadon felsorakoztak a Hortobágy örökös pásztorai.

Miért jött az Úr Jézus? – Adventi igehirdetés sorozat volt Nyíregyházán

Nyíregyháza – Az egyházi esztendő első hetében sok évtizedes hagyomány szerint, ez évben már a gyönyörűen felújított gyülekezeti házban került megrendezésre az adventi evangelizációs esti istentisztelet-sorozat, amelyen idén Adámi László – a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyében jelenleg a leghosszabb lelkészi szolgálati idővel bíró – nyíregyházi parókus hirdette az evangéliumot, Jézus saját kijelentései alapján megfogalmazott válaszokkal.

Napi ige: Nem szeretnék belenyúlni Isten munkájába

Advent idején minden nap megjelentetjük a bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján evangélikus lelkészeink által írt Napi ige című sorozat aktuális elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Napi ige: Átállni az „élet vizére”

Advent idején minden nap megjelentetjük a bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján evangélikus lelkészeink által írt Napi ige című sorozat aktuális elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Napi ige: „Én vagyok a világ világossága...”

Advent idején minden nap megjelentetjük a bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján evangélikus lelkészeink által írt Napi ige című sorozat aktuális elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Napi ige: Gondviselés

Ég a Hit gyertyája Szeged koszorúján

Szeged – Fellobbant az első adventi gyertya lángja a Dóm téren. Vincze Délia evangélikus lelkész úgy fogalmazott, a karácsony közeledtével ráébredünk arra, mi jelenti az igazi fényességet az életünkben, kik vagy mik adnak számunkra melegséget.

Advent alkalmával mindenki tapasztalja meg a feltétel nélküli szeretet csodálatos érzését!

Debrecen – Az igazi finn mikulás december 5-i debreceni látogatása kapcsán Bódor Edit Joulupukki üzenetét is tolmácsolta, aki szerint: legyünk jók és a karácsonyi béke és szeretet töltse be szíveinket! A Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője kiemelte, hogy a Mikulás csütörtökön 15.45-kor indul a Régi Városházától és 16 órára érkezik meg a Kossuth térre. Joulupukki és manói a kb. félórás szabadtéri program után a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjába is ellátogatnak.

Napi ige: Imádom?

Advent idején minden nap megjelentetjük a bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján evangélikus lelkészeink által írt Napi ige című sorozat aktuális elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Az első ádventi hétvége Kisapostagon, Rácalmáson és Dunaújvárosban

Dunaújváros – Sok szép programot kínált ádvent eleje a dunaújvárosi és a hozzá tartozó gyülekezetekben. 2019. november 30-án délelőtt Kisapostagon Kaisler Gitta Téli hangulatú című festménykiállítását nyitották meg a templomban, majd az ádventi jótékonysági vásár következett. Kati néni koordinálásával számos megvarrt ötlet és karácsonyi tárgy került értékesítésre a feldíszített és meleg teával kedveskedő gyülekezeti házban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - advent csatornájára