ének

Fabiny Tamás: Cantate Domino

Cantate Domino canticum novum, olvassuk a 96. zsoltár 1. versének latin szövegében. Magyarul ez így hangzik: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” Innen kapta a a mai vasárnap az evangélikus egyház gyakorlatában a Cantate, énekeljetek nevet. A mai istentiszteleteken különösen is előtérbe kerül a liturgikus éneklés, a nap folyamán pedig számos templomban tartanak egyházi kórustalálkozókat. Forrás: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság Lélektől lélekig rovat, 2014. május 18. Szöveg: Fabiny Tamás

„Nem az a kérdés, hogy miért nem jönnek a templomba az emberek, hanem az, hogy mi hogyan tudunk közéjük menni” – Beszélgetés Manfred Siebald énekessel

Budapest – A budavári evangélikus templomban lépett fel a Budapesti Német Ajkú Evangélikus Egyházközség meghívására a németországi kortárs keresztény énekek meghatározó szerzője és előadója, Manfred Siebald. A koncertet követően Magyarországról, előadásairól és személyes benyomásairól kérdeztük. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Zengett az ének a templom előtti téren Újpesten

Budapest – 2014. március 23-án Oculi vasárnapján, Újpesten az evangélikus gyülekezet tagjai az Úrra tekintettek, hiszen a templom előtti téren félkörökben állva az ég felé nézve és integetve énekelték az Örök Isten áldj meg minket című evangélikus éneket. Szöveg: Szlaukó Orsolya

Énekeljünk együtt – Statisztákat keresünk flashmobhoz

Budapest – A Reformacio.500 bizottság kérésére flashmob-akciót szervezünk 2014. március 29-én, szombaton a budapesti Deák téren. A cél az, hogy az „Erős vár a mi Istenünk” éneket megszólaltassuk amúgy „véletlenszerűen”, a szabadban. Az akcióról filmfelvételt is készítünk, amely keringhet a világhálón, erősítve ezzel az evangélikusság ismertségét. Szeretnénk, ha sokan lennénk együtt énekesek!

Identitás és éneklés – Énektanárok és karvezetők konferenciája

Gyenesdiás – A gyenesdiási Kapernaumot (Magyarországi Evangélikus Egyház Kapernaum Szeretetintézménye) sokan – köztük az egyházzene művelői – emlékezetes konferenciák helyszíneként tartják számon. 2013. szeptemer 12-14. között ismét itt rendeztek szakmai és lelki továbbképzést az evangélikus iskolákban tanító énektanárok és a templomi énekkarokat irányító karvezetők számára. Kendeh Gusztáv, az Egyházzenei Bizottság elnöke idén az énektanítás iskolai és gyülekezeti lehetőségeinek témája köré szervezte a programot. A harminckét résztvevő Soprontól Békéscsabáig az ország minden táját képviselte. Forrás: Evangélikus Élet

III. Barcasági Vallásos Vers- és Énekmondó Találkozó - fotóriport

Rendkívül jó hangulatban zajlott le a III. Barcasági Vallásos Vers- és Énekmondó Találkozó Brassóban, 2013 április 27-én. A mintegy 16 versenyző magas színvonalon előadott versei és énekei a zsűri és a hallgatóság tetszését egyaránt elnyerték. Külön meghívottként, rövid műsorral köszöntötték a találkozó résztvevőit az oltszakadáti evangélikus fiatalok is, akik ennek a találkozónak a kapcsán kétnapos kirándulásuk első állomásaként vettek részt a rendezvényen. Bővebb beszámolóval később jelentkezük, addig is beszéljenek helyettünk az alkalomról készült fotók. Forrás: evangelikus.net

Oldalak

Feliratkozás RSS - ének csatornájára