„Isten köpenye szegélyét megmutatja egy jó mű” – Szabó T. Anna és Váli Dezső mint asztali beszélgetőtárs

„Isten köpenye szegélyét megmutatja egy jó mű” – Szabó T. Anna és Váli Dezső mint asztali beszélgetőtárs

Share this content.

Szöveg: Kinyik Anita, videó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Budapest – Két művészeti ág, két életmű, valamint két művészeti és életstílus, illetve -filozófia találkozott az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében zajló újabb, a művészet transzcendenciáját kutató dispután 2020. február 27-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Galambos Ádám evangélikus teológus moderálta beszélgetésből hamar kitűnt, hogy Szabó T. Anna költő, író, műfordító és Váli Dezső festőművész nem először találkozott sem a kortárs publikus, sem az időtlen műterekben…

Kit egy ajándékba kapott fotóalbumba rendezett emlékek, kit a préselt hóvirágok közé írott versek indítottak el az alkotás útján, az azonban bizonyos, mindketten máshonnan közelítik meg az alkotás és az alkotói folyamat, illetve egy mű utóéletének történetét. Szabó T. Anna mint költő nagy felelősségnek érzi a leírt szavak lehetséges nyomait, illetve zavarja, hogy írásait már kevéssé lehet elválasztani nevétől, azt tartaná ideálisnak, ha egy szöveg önmagában működhetne. 

Váli Dezsőt elmondása szerint nem foglalkoztatja ez a mező: „Valamit csinálni, az odáig izgat, ameddig csinálni kell. Nem tudom, hogy volt-e valaha, hogy nyomot akartam hagyni a világban. Ugyanolyan izgalommal, örömmel és tragédiákkal varrtam meg például három nadrágzsebet előző héten, mint alkottam bármi más művet egykor.” A festőművész az alkotói folyamatról úgy vallott, addig van benne, amíg az számára érdekes. „Mindent kétszer élek meg. Történik, aztán absztrahálom. Hogy ezt más is nézi/olvassa, az már csak melléktermék – nálam.” Váli Dezső hasonlóképp vélekedett Galambos Ádámnak a művészet felelősségét feszegető, Pilinszky Jánost idéző kérdéséről is. Pilinszky „magasan száll”, és ő így hiteles, mondta, végül – pont hitelességi okokból – inkább „passzolta” a kérdést. 

Szabó T. Anna az üres lap feletti vívódás képeit idézte meg, és azt, mennyire nehéz például női íróként megszabadulni a szemérmességtől – ezen a ponton Váli Dezső saját testéről készült fotográfiáit említette, és ellenpontozta azokat saját női testtapasztalatainak irodalmi lenyomatolásával. A költőnő, aki rendszeres olvasója Váli Dezső online naplójának, a Váli-newsnak, és dolgozószobájában két Váli-festmény is helyet kapott, azt állította, mindenben, amit ír, valamiképp benne van Váli Dezső is. Mindez persze áttételesen értendő, fűzte tovább, hidat képezve a moderátor társművészetek kapcsolatát firtató kérdése és a festő közönségből is derültséget kiváltó őszinte ellenállása között. 

Az őszinteség kérdése több kontextusban is előkerült még az est folyamán: Szabó T. Anna Váli Dezsővel folytatott magánbeszélgetése egy számára fontos mondatát idézte, melyben a festőművész arról vallott, napi úszópenzuma során van, hogy kizárólag egy mondat csiszolásán dolgozik fejben. „Az ember első lépésben mindig, de mindig hazudik önmagának. Ezért kell csiszolni annyit” – okolta meg a festő. Az őszinteség Szabó T. Anna vélekedése szerint – egy művön keresztül is – kegyetlen tud lenni. Egy írás mindenféle szándék nélkül is megbánthat valakit, hangsúlyozta, újfent rámutatva az alkotás felelősségére. 

Az ihlet és a szakralitás kérdésköréhez érve Váli Dezső a következő hasonlattal élt: „Ha általánosságban két szín találkozik a vásznon, akkor abból, amikor jön az ihlet, húsz szín lesz. Az ihlet az, amikor sokszorosan begyorsul a gondolkodás, amikor magasabb fokon beengedem a véletlent.” A véletlent a festőművész úgy határozta meg, mint ami nem ő, szigorú ajándéknak nevezte, amit meg kell tanulni, és ami által aztán több lehet az alkotó.

Az ihlet Szabó T. Anna megközelítésében valamiféle meghallást vagy Pilinszky szavaival élve: kifülelést jelent, hogy időben és térben szól körülötte valami, amit aztán ki kell kiabálnia. A – vallomása szerint másfélszer bizonyosan átélt – élményt egy verse felolvasásával tette még plasztikusabbá a hallgatóság számára. Aztán Váli Dezsővel is felolvastatott egy személyes írást, az 1966 karácsonyán írt 105-ös lapot, melyben „a csöndes vágyódás nyugalma jelenik meg”. A felolvasott sorok után még igazabbnak tetszettek a festőművész szájából az egyszerű mondatok, miszerint minden jó mű szakrális, és a művészt önmagánál jobbá, tisztábbá teszi, fölemeli: „Isten köpenye szegélyét megmutatja egy jó mű.”

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!